Ha minden a tervek szerint halad, Barack Obama amerikai elnök a mai nap folyamán bejelenti az Egyesült Államok első üzemanyag-fogyasztási korlátozását a gépjárművekre. Kemény lesz.
A washingtoni és egyes államok törvényhozása, valamint a nagy autógyártók érdekképviselői által kidolgozott tervezet szerint 2016-ra az autóknak legalább 35,5 mérföldet kell elfutniuk egyetlen gallon benzinnel, ami 6,6 literes 100 kilométerenkénti fogyasztásnak felel meg. A Kongresszus korábban azt szerette volna elérni, hogy az új standard csak 2020-tól lépjen érvénybe.
Obama nem egyszerűen az autóiparnak szeretne lökést adni az új, sokkal kedvezőbb fogyasztású autókkal, de az első számítások szerint akár 1,8 milliárd hordó olajat is meg lehet spórolni, nem is szólva az üvegházhatású gázok kibocsátásnak csökkenéséről, mely régóta feszültségforrás az Egyesült Államok és a világ többi országa közt, akik aláírták a Kiotói Egyezményt.
A korlátozásokat fokozatosan vezetnék be 2016-ig: ez idő alatt 900 millió tonnányi üvegházhatású gázzal kevesebb kerülne a levegőbe, ami nagyjából egyenlő lenne azzal, mintha 170 millió autó egyszer csak eltűnne az utakról. "A helyzet egy win-win szituáció, hiszen csökkenti az üvegházhatást a kevesebb gáz levegőbe juttatásával és az autósoknak sem kell olyan mélyen a pénztárcájukba nyúlniuk2 - vázolta fel a helyzetet egy környezetvédő, aki azzal azért nem számolt, mekkorát is veszíthet ezzel a lépéssel a hagyományosan óriási lobbierővel rendelkező olajipar.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)