A német gyárban leporolták a 2007-ben bemutatott elektromos meghajtású Volkswagen tanulmányautó terveit és a legújabb technológiai vívmányokkal kiegészítve egy új modell megvalósítása mellett döntöttek.
Az up! keresztnévre hallgató elektromos kisautó fejlesztése megkezdődött, de a gyártó szerint a sorozatgyártásra és az értékesítés megkezdésére leghamarabb 2013-ban kerülhet sor. Az up! sorozat hagyományos benzin, dízel, valamint hibrid meghajtású modelljeinek megvalósításán jelenleg is dolgoznak, a többféle kivitelben készülő autók 2011-ben debütálhatnak.

Szakértők szerint a német gyártó lemaradásban van a japán versenytársakhoz képest, mivel például a Mitsubishi elektromos meghajtású MiEV modellje akár két évvel korábban is megérkezhet. Ezt a lépéshátrányt vagy kedvezőbb árakkal, vagy magasabb műszaki színvonallal lehet kompenzálni.
A 2007-es tanulmányautó hibrid motorral volt felszerelve, de csupán az elektromos meghajtást használva 60 lóerős teljesítményre és 100 kilométeres hatótávolságra volt képes. Az utóbbi tekintetében még van tere a fejlesztéseknek, mivel a kis hatótávolság csak városi közlekedésre tenné alkalmassá a járművet.

A sorozatgyártásra azután kerülhet sor, hogy a gyártó hatékony megoldást talál erre a problémára. Az up! nem csak elektromos motorral, hanem hibrid változatban is elérhető lesz, a normál kivitelen túl a tervek szerint többfunkciós változat, de még sportos kabrió is készül majd. A gyártó a következő évtized közepére évi félmillió elektromos kisautó eladását prognosztizálja.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


