A gazdasági válság ellenére - vagy annak köszönhetően - újabb autóipari beruházások jöhetnek Kelet-Európába. A térségben termelni továbbra is jóval olcsóbb, mint bárhol Nyugat-Európában - az iparág ismerői szerint a különbség autónként az ezer eurót is elérheti -, és ez a költségelőny a jelenlegi gazdasági helyzetben felértékelődik.
A friss beruházási tervek közül kiemelendő a Volkswagené: a német cég pozsonyi üzemébe kívánja hozni új modelljének, az Up nevű kisautónak a gyártását. A tervek szerint három év múlva évi 300 ezer jármű gurul le a pozsonyi futószalagról. Szerbiában a FIAT bővít 700 millió euróért, és nem szabad megfeledkezni a Mercedes kecskeméti beruházásáról.
Utóbbiban 2012-től a gyártó minijeit, az A és B kategóriás gépkocsikat gyártják majd. Korábban szóba került a beruházás esetleges felfüggesztése is. Német lapok azt írták, hogy a Daimler az Opel eisenachi gyáráról kezdett tárgyalást a német kormánnyal. Mindenesetre a Daimler közölte: nem érdekelt az Opel-gyárban, és Bajnai Gordon gazdasági miniszter is megerősítette, hogy a 800 millió eurós gyár felépül.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






