A Volvo gyár a jelentős költségcsökkentő programjának részeként 2000 alkalmazott elbocsátása mellett döntött. Az intézkedés 600 fizikai és 1400 szellemi munkát végző dolgozót érint, a legtöbb elbocsátásra a Volvo göteborgi központjában számíthatnak.
A kedvezőtlen világgazdasági hatások és az emelkedő alapanyagárak következtében jelentősen megromlott a Volvo pénzügyi helyzete, a korábbi elbocsátások ellenére az idei első negyedévet is 151 millió dolláros (23,4 milliárd forintos) veszteséggel zárta a cég.
Az alkalmazottak elbocsátása része annak a globális programnak, melynek keretében 700 millió dolláros költségcsökkentést kívánnak elérni az idei évben. Az intézkedések célja a vállalat jövedelmezőségének visszaállítása és a biztonságtechnikai fejlesztések terén szerzett vezető szerep megőrzése. A legújabb környezetbarát típusokkal pedig olyan fejlődő régiókat céloznak meg a közeljövőben, mint Oroszország, Kína és Kelet-Európa.

A Volvo jelenleg 25 ezer dolgozót alkalmaz világszerte és évente 450 ezer autót állít elő. A háttérben olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy az intézkedések hátterében valójában a Volvo-ról kialakult kép javítása áll. A Ford vezetői is céloztak már a lehetséges eladása, ezért nem mindegy milyen kép alakul ki a befektetők körében a vállalatról.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Belső források szerint orosz és kínai befektetők is érdeklődtek a Volvo iránt, de a Ford eddig még nem kommentálta az esetet. Korábban már a BMW és a Mazda neve is felmerült lehetséges vásárlóként, amikor a Volvo eladása szóba került.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







