Ki ne ismerné az órákig tartó várakozást a budapesti utcákon a reggeli és délutáni csúcsban? Feleslegesen töltünk perceket, sőt néha órákat is azzal, hogy egyik pontból eljussunk egy másikba. És a helyzet egyre rosszabbodik, úgy tűnik nem csak nálunk...
Egy most kiadott amerikai tanulmány szerint San Antonioban órákat vesztegelnek az ingázók a csúcsforgalomban, nem is említve a plusz benzint amit az álldogálás miatt fogyaszt el az autó. Minden sofőr évi 39 órát és több mint 100 liter benzint veszteget el a dugókra, ami nem rosszabb mint a 2000-es szint, de 1995-ös adatokat tekintve kétszer akkora.
San Antonio átlagos forgalmi késése egy órával rosszabb mint az országos átlag, ezzel a 29. helyet érte el a legrosszabb városok listáján. Az első Los Angeles, 72 órával egy évben, majd Atlanta, San Francisco, és Washington. 58 órával következik ezután Dallas, San Diego és Houston pedig "csak" 56 órával áll a listán.
A válasz a forgalmi helyzet romlására egyszerű, egyre több autó próbál ugyanannyi idő alatt egyre messzebbre eljutni. A helyzet nem túl rózsás már most sem, és egyre romlik. A tanulmány megmutatta, hogy ugyanazokat a kapacitásokat használja a város, amit az előző generáció is, bár az autók száma lényegesen megnövekedett.
Az utakon nem hasznosan töltött idő, vagyis amennyit várakozni és vesztegelni kell, az 1990-es 12 órás szintről jelentősen megnőtt 2001 és 2003 között. A forgalom könnyítésére kamerákat, és elektronikus táblákat szereltek fel az utak mentén, hogy megkönnyítsék a közlekedést. Így könnyebben tudják informálni az autósokat az aktuális helyzetről, és segíteni a dolgozókat a balesetek utáni gyorsabb tisztogatásban, hogy tudjon haladni az autók sora.
A bevezetett rendszer csökkentette a balesetek számát 15 százalékkal, rövidítette az útlezárások időtartamát 8 százalékkal, aminek köszönhetően nőtt az autók átlagos sebessége 10 százalékkal. A pozitív eredmények ellenére ez viszont csak tüneti kezelés volt, ugyanis a népesség növekedésével a forgalom, és a dugók is újra nőni kezdtek 2004-től.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2005-ben egy szokásos utazás, ami 20 percig tartana anélkül, hogy bármiért is le kellene lassítani, 4 és fél perccel tovább tart a forgalom miatt. Sokan ezt a napi majdnem 5 percet hasznosabban is el tudnák tölteni, mint például egy gyors reggelivel. És a helyzet tovább romlik.
A Forbes magazin által készített a benzinár növekedés által legjobban befolyásolt városok top 10-es listáján San Antonio is szerepel, ahol a forgalomhoz kötődő egy főre jutó halálesetek száma négyszer akkora, mint néhány másik nagy amerikai városban.
Igenis szükség van a forgalmi helyzet átgondolására, és újítások bevezetésére, amivel könnyebbé, és gyorsabbá, ennek köszönhetően pedig olcsóbbá válna a közlekedés. Londonban ezért vezették be az úgynevezett torlódási díjat, hogy ha valaki szeretne a belvárosba autóval behajtani, az borsos összegeket kell hogy fizessen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)