15 °C Budapest

Felkaptuk a fejünket: itt a történelmi autóslista!

Pénzcentrum
2007. június 27. 13:00

Vannak olyan autók, amelyek történelmet írtak és írnak a Ford T modelljén túl is, melyekből az amerikai nemzeti lap, a USA Today születésnapja alkalmából összeállította minden idők legfontosabb 25 modelljének listáját, az autókét, melyek forradalmat csináltak az piacon.

Bár a vélemények eltérnek arról, hogy mely modellek kerültek be helyesen és maradtak ki sokak sajnálatára a listából, a rajta szereplő 25 modell mindenképpen érdekes megvilágításban jeleníti meg a világ egyik legnagyobb felvevőpiacát. Lássuk tehát, mely modelleket tartották érdemesnek az amerikai újságírók a történelmi listára való felkerülésre!

1. Toyota Camry 1992
Az első igazán amerikai-japán szedán, amellyel a japán autógyártók végre tényleg megvetették lábukat a piacon, olyannyira, hogy a Toyota manapság már a volt világelső GM pozícióját is elfoglalta.

2. Ford Explorer 1991
A Ford egyterűjével indult meg a SUV őrület, mely csupán manapság, az egyre növekvő olajárak mellett kezd enyhülni.

3. Toyota Prius 2001
A Prius az első hibrid volt, amely 2000-ben utcára gördült a tengerentúlon, s bár korántsem produkált akkora forgalmat mint a későbbi Prius modellek, mégiscsak úttörőnek mondható, hiszen megtörte a felhasznált benzinmennyiség figyelembe vételét mellőző szemléletet, mely az autóstársadalmat az ezredforduló előtt jellemezte.

4. Chrysler minivans 1984
A nagy terepjárókat megelőző "kőkorszakban" verhetetlennek számítottak a piacon a 80-as években megjelenő egyterűek, amelyekkel már könnyedén megoldható volt a parkolás, és az sem volt utolsó szempont, hogy a normál garázsokat sem kellett átépíteni a beálláshoz.

5. Hyundai Excel 1986
A kis koreai szupercsoda, amely kellőképpen olcsó volt ahhoz, hogy akár egy normál kerettel rendelkező hitelkártyával meg lehessen vásárolni. Az óriási forgalomra való tekintettel további modellek kerültek piacra a kategóriában, amelyek azonban minőségben is egyre többet nyújtottak.

6. Ford Taurus 1986
A 90-es évek sikerterméke, amelyet a Honda Accord és a Toyota Camry megérkezése alacsonyított bérautóvá.

7. Lexus LS 400 1990
Egy japán luxus szedán, amit Mercedes-Benz minősséget nyújt: abszurd, de nem lehetetlen.

8. Mazda Miata 1990
A kétüléses, elérhető áron kapható sportkocsi, amely veled él. A benne ülők ki sem akarnak szállni belőle. A modell sajnos nálunk nem került aszfaltra.

9. Acura Legend 1986
Az első igazi japán luxusautó, amelyet már 20 ezer dollár körüli áron lehetett értékesíteni, minden valószínűség szerint a Lexus és az Infinity neki köszönheti későbbi sikerét.

10. Toyota RAV4 1996
Egy terepjáró teste egy Corolla alvázán: megszületett az első igazi utcai terepjáró. 

11. Ford Mustang 1994
A Mustang, amely megmentette a Mustangokat. Amikor a Ford a veszteséges modellek gyártását le akarta állítani, megszületett az "olcsó élvezet".

12. Saturn SL 1991
A kis "műanyag" kocsi, amelyhez főként azok a kereskedők ragaszkodtak, akik jelentős mértékben függnek az áraktól.

13. Ford F-150 1997
Az első igazi pickup, amelyet már háromajtósra terveztek, mondván vajon mi történne, ha ezeket az eszközöket embereknek terveznék, nem csak szállításra. A választ a piac megadta: jó kérdés és jó döntés született.

14. Hummer H2 2003
Egy hadiautó egy egyszerű Chevrolet alvázon? Mindenestre utat mutatott a környezetvédőknek, akik a SUV láz megállításában látják a bolygó megmentésének zálogát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

15. Mini Cooper 2002
A Mini bizonyította, hogy nem lehetetlen kicsi kocsit nagy árért eladni, akinek ez sikerül, legendássá válik.

16. Lincoln Navigator 1998
Az első detroiti luxus terepjáró, csupán 16 hónapra volt szüksége, hogy kiüsse a Cadillacet a nyeregből. Az autónkénti profit 15 ezer dollárra emelkedett, ekkor azonban közbeszólt a versenytársak rohama és a növekvő olajárak.

17. Yugo 1986
Mivel még a Excelnél is olcsóbban hozzá lehetett jutni, tömegek álltak érte sorba a kereskedésekben, aztán nem sokkal később újabb tömegek akartak megszabadulni tőle. A jugoszláv autóipar itt játszotta el a lehetőséget az amerikai piacra való betörésre.

18. Chrysler PT Cruiser 2001
Megteremtette a divatot, melynek keretében több ezren adtak ki a listaárnál jóval nagyobb összegeket egy a retro stílust képviselő, négyajtós, lehajtható tetejű csodajárgányért.

19. Pontiac Aztec 2001

20. Cadillac CTS 2001
Az autó, amely megmentette a Cadillacet, meghagyta Detroitnak a lehetőséget arra, hogy legalább egy igazi luxusmárkát megtartson.

21. Suzuki Samarai 1986
A történelem kis terepjárója, amely 2004-ben pert nyert.

22. GM Impact
Az egyetlen teljesen elektromos árammal működő autó, amelynek gyártását a GM gazdaságossági okok miatt leállította.

23. Volkswagen New Beetle 1998
Egy biztonságosabb és jobban felszerelt változata a Volkswagen bogaraknak, amelyekkel itthon még manapság is gyakorta találkozhatunk az utakon. Remélhetőleg ehhez a verzióhoz nem kell kötelezően autószerelést tanulni.

24. Scion xB 2005
A dobozautó, amellyel a Toyota versenytársa lépéseire reagált. A furcsa kinézetű modell a fiatalokat célozza, méghozzá a 37 éves vásárlókat.

25. 7-es BMW 2005
Két dolgot is kaptunk tőle, amire nincs szükségünk, de a BMW az BMW, így sokan követték a rossz példát.

Természetesen sok modell sohasem került a magyar piacra, a történelem tanulságait azonban mindenhol érdemes levonni, nálunk persze nem maradhatott volna ki a felsorolásból a kétütemű autócsodák sem.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm