Energiaárak, élelmiszer, munkahelyek. Egy friss európai tanulmány szerint egyre inkább valós gazdasági félelmekre épülnek a klímatévhitek.
2007. január 4-én csütörtök reggel több értékesítési ponton rövid időre leállt a matrica-értékesítő rendszer. A hiba az Állami Autópálya Kezelő Zrt. informatikai hálózatában keletkezett, amelyet a szakemberek az észleléstől számított három és fél órán belül el tudtak hárítani. Délelőtt 10 órától a rendszer újra tökéletesen működik, a 2007-es matricák mindenhol kaphatóak.
Az ÁAK Zrt. informatikai rendszerében reggel 6 óra 20 perckor keletkezett hiba, amelynek következtében több matrica-értékesítési ponton is fennakadások voltak. A hiba három benzinkút-hálózat egyes állomásait (Mol, Shell, OMV), az internetes és telefonos matrica-értékesítési lehetőségeket, valamint az ÁAK Zrt. ügyfélszolgálatait érintette. Az összes többi benzinkúton zavartalanul zajlott az értékesítés és a felsorolt töltőállomásoknál is elvileg adott volt az úgynevezett "offline" vásárlás lehetősége. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a hibáért vállalja a felelősséget, és az érintettek elnézését kéri!
A problémát a monitoringrendszer jelezte a szakembereknek, akik kétórás megfeszített munkával elhárították a hibát, ennek eredményeként délelőtt 10 órától a rendszer újra tökéletesen működik., így minden szerződött benzinkútnál, az ÁAK ügyfélszolgálatain, interneten és telefonon keresztül is ismét akadálytalanul lehet matricát vásárolni.
A leállással párhuzamosan bizonyos dezinformációk is felszínre kerültek, amelyekkel kapcsolatban az ÁAK leszögezi: a hiba nincs összefüggésben az új, 2007-es matricák disztribúciójával, a matricák időben elkészültek, a Társaság ezekből megfelelő készlettel rendelkezik, és ezeket időben el is juttatta az érintett értékesítési helyekre. Emiatt tehát nincs és nem is lehet az értékesítésben fennakadás.
Az ÁAK Zrt. felkéri azon autósokat, akik csütörtök reggel 6 és 10 óra között a fenti okokból nem tudtak matricát vásárolni, hogy fáradjanak el újra valamelyik értékesítési pontra, ahol már ismét lehetőség van az úthasználati jogosultság megváltására.. Az ÁAK Zrt. felhívja azon gépjárművezetők figyelmét, akik a fennakadás miatt nem tudtak matricát venni, és emiatt az érintett időszakban enélkül közlekedtek a díjköteles autópálya-szakaszok valamelyikén, jelentkezzenek a 06-40-40-50-60-as kék számon a Társaság Call Centerénél, amennyiben pótdíjfizetési felszólítást kapnak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ÁAK Zrt. köszöni az érintettek türelmét és megértését, a hibáért pedig ismételten az autósok elnézését kéri!
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







