7 °C Budapest

Drágábban telefonálunk jövőre - árat emelnek a mobilszolgáltatók

2011. december 2. 05:27

A karácsonyi telefonvásárlási csúcsszezont is befolyásolhatja, hogy árat emelnek jövőre a mobilszolgáltatók: drágábbak lesznek az előfizetések, de a percdíjak is emelkednek - a feltöltőkártyás csomagok esetében is. A mobilcégek az áfaemeléssel és az inflációval magyarázzák a lépést, a felhasználók ezekben a hetekben kapják meg az értesítést.

Mindhárom mobilszolgáltató emeli árait januártól - ez a legfontosabb megállapítása azoknak az Általános Szerződési Feltétel (ÁFSZ) - módosításoknak, amelyek december elsején ( a Telenor és a Vodafone esetében), illetve november elején (a T-Mobile esetében) kerültek ki a mobilszolgáltatók hivatalos honlapjára. A szerződésváltozásokról (azaz az áremelésekről) szóló értesítéseket ezekben a hetekben kapták-kapják meg az előfizetők.

Az ÁFSZ-módosításokból kiderül, hogy alig van olyan előfizetéses csomag, amelynek ne nőne a díja néhány száz forinttal, a legtöbb percdíj is emelkedik 0,5-3 forinttal. A feltöltőkártyás ügyfelek sem örülhetnek, legtöbbjüknél szintén lesz percdíj-emelkedés (egyedül a Vodafone-nál tapasztaltuk, hogy nem emelkednek érdemben a feltöltőkártyás tarifák).

Ezért drágítanak

A Pénzcentrum.hu természetesen megkereste a három mobilszolgáltatót is, hogy megtudjuk, miért is drágítanak januártól, valamint azt, hogy milyen lehetőségeik vannak az ügyfeleknek, ha nem akarják elfogadni az áremeléseket.

"A Magyar Telekom 2012. január 1-jével módosítja szolgáltatásai egy részének díját, és erről ügyfeleit természetesen időben, megfelelően tájékoztatja. A módosítás mértéke összességében a fogyasztói inflációt követi, de bizonyos elemeiben eltér attól. Az új törvényi szabályozásnak megfelelően valamennyi szolgáltatás ára január 1-jétől 27 százalék áfát tartalmaz" - tájékoztatta lapunkat a Magyar Telekom Külső kommunikációs osztálya.

Mint válaszukban írták, amennyiben az ügyfél a szerződését határozatlan időtartamra kötötte, bármikor felmondhatja a szerződését 8 napos felmondási idővel. Határozott időtartamra kötött előfizetői szerződés esetén, amennyiben az áremelés az előfizetőnek a határozott időtartamra tekintettel kapott kedvezményét érinti, a szerződését felmondhatja további jogkövetkezmények nélkül, ellenkező esetben számolnia kell ezekkel.

T-MOBILE előfizetéses tarifák változása - KATTINTS!
T-MOBILE feltöltőkártyás tarifák változása - KATTINTS!


"A Telenor 2012. január elsejétől az áfa-emelést, illetve az infláció alakulását figyelembe véve szolgáltatásaira új árakat alkalmaz, melyről ügyfeleit december elsejéig tájékoztatja. A távközlési különadó nem új jelenség a piacon, ezért ez semmilyen mértékben nem befolyásolja a január elsejétől érvényes új árakat" - közölte a Pénzcentrum.hu-val a Telenor.

TELENOR előfizetéses tarifák változása - KATTINTS!
TELENOR feltöltőkártyás tarifák változása - KATTINTS!

A Vodafone lapzártánkig nem válaszolt megkeresésünkre, mindössze arról tájékoztattak, hogy december elsejétől közlik a megváltozott díjakat.

VODAFONE előfizetéses és feltöltőkártyás tarifák változása - KATTINTS!

Cikkünk megjelenése után a Vodafone sajtóosztálya az alábbi tájékoztatást adta: "A Vodafone jövőre finom hangolja hang- és adatcsomagjainak díjait. A 2012. január elsejétől érvényes árak a december 2-i Magyar Nemzetben és a december 3-án megjelenő Népszabadságban vannak publikálva, ezen felül a számlás ügyfelek a számlaértesítőjükben, míg a feltöltő kártyásak sms-ben kapnak további tájékoztatást.

Az egyes tarifacsomagok díjai különböző mértékben változnak. Vannak olyan tarifák, ahol az árváltozás kis mértékben meghaladja az ÁFA emelés mértékét, de jó hír az előfizetőknek, hogy több esetben a Vodafone csökkenti szolgáltatása nettó árát, aminek következtében az áremelkedés mértéke ezeknél a szolgáltatásoknál nem éri le az ÁFA változás mértékét. Az adatforgalmi díjak pontosan az ÁFA növekménnyel együtt változnak. Az adatcsomagok havi előfizetési díjai néhány esetben ugyanakkorák maradnak, ami ismételten nettó árcsökkentést jelent.

Az új árak bevezetésével párhuzamosan különböző módon próbáljuk segíteni ügyfeleinket költségeik csökkentésében. Erre jó példa a számlás tarifacsomagok esetében a papíralapúról az e-számlára való átállás, amely havi 200 forint jóváírással jár."

Így drágulnak

Kiválasztottunk 3-3 díjcsomagot mindegyik szolgáltatónál: egy olcsóbb, 2-3 ezer forintosat, egy középkategóriás, 6-8 ezer forintosat és egy 10 ezer forint körüli havidíjjal rendelkező csomagot. Az alábbiakban azt mutatjuk, hogyan változnak a havidíjak és a percdíjak januártól.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Kattints a táblázatra a nagyításhoz!


TELENOR előfizetéses tarifák változása - KATTINTS!
TELENOR feltöltőkártyás tarifák változása - KATTINTS!

Kattints a táblázatra a nagyításhoz!


T-MOBILE előfizetéses tarifák változása - KATTINTS!
T-MOBILE feltöltőkártyás tarifák változása - KATTINTS!

Kattints a táblázatra a nagyításhoz!

VODAFONE előfizetéses és feltöltőkártyás tarifák változása - KATTINTS!


Nem túlzó-e az áremelés?

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Szóvivői irodája arról tájékoztatta lapunkat, hogy az utóbbi években a távközlési árak gyakorlatilag minden szegmensben drasztikusan csökkentek. Kisebb emelkedő tételek illetve periódusok előfordulhatnak (jellemzően az ünnepekre adott akciók kifutásával illetve az adószabályok változásakor), de a trendek elég stabilan a további csökkenés irányába mutatnak.

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Eht.) mondja ki a túlzott áremelés tilalmát, amely azonban a hozzáférés díjára (alapdíjra) vonatkozik, az adatforgalom díjára nem.

Túlzó áremelésnek az minősül, amit nem indokol a költségek emelkedése és a szolgáltatók a piaci erejükkel visszaélve tudnak kikényszeríteni. A Hatóság piacelemzési eljárást indíthat, amennyiben erre gyanakszik. Az ezt lezáró határozatban joga van végső soron akár az ár megállapítására is. Ilyen piacelemzési eljárásokat rendszeresen folytatunk, mindegyik kérdésben említett szolgáltatást érintjük ezekben. A Hatóság ugyanakkor csak a legsúlyosabb esetekben avatkozik a piaci árakba, számos kevésbé torzító szabályozási eszköze van, mielőtt ehhez fordulna (de például a vezetékes előfizetési díjemelés maximumát közvetlenül is meghatározzuk).

Az ügyfeleknek ugyanakkor nincs túl sok lehetőségük, ha nem tetszik nekik az áremelés: az ÁSZF-ben meghatározott feltételek továbbra is érvényben maradnak, így ha váltani akarunk - és tart még hűségidőnk- csak kötbér fizetésével hagyhatjuk el szolgáltatónkat. Érdemes tehát elolvasni a szolgáltatótól kapott levelet, érdeklődni az információs telefonszámokon, vagy az ügyfélpontoknál: egy kötbéres szerződésbontás ugyanis akár több tízezer forintra is rúghat.

Pénzcentrum vélemény
Bár a telefontársaságok évek óta nem hajtottak végre komolyabb áremelést, úgy tűnik, a januártól esedékes díjak többsége mégsem csak az áfa 25-ről 27 százalékra történő emelésének és a (várakozások szerint) 4-5 százalék körüli infláció mértékével emelkedik majd. Kérdés persze, hogy hogyan reagálnak erre a fogyasztók, elkezdik-e majd keresni az olcsóbb csomagokat, percdíjakat, elindulnak-e a kedvezmények (pl. családi csomagok), vagy az "ingyenes" (pl. Skype-telefonálás) irányába.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm