Különösen aggasztó, hogy a kiszivárgott adatok között viszonylag frissek is vannak.

Súlyos adatvédelmi botrányba keveredett a Google: most milliárdos kifizetéssel végződött az ügy
A Google 1,375 milliárd dollár kifizetésében állapodott meg a Texas amerikai szövetségi állammal folytatott adatvédelmi vitában - jelentette be pénteken Ken Paxton texasi főügyész.
"Texasban a nagy technológia cégek sem állnak a törvény felett. Évekig a Google titokban követte az emberek mozgását, magánjellegű kereséseit, sőt hangmintáit és arcvonásait is a termékei és szolgáltatásai révén. Felvettem ellene a harcot, és győztem" - nyilatkozta Paxton.
A megállapodás a Google három termékével kapcsolatban a fogyasztóvédelmi törvények állítólagos megsértése miatt indított két pert rendez. A Google nem ismerte el, hogy bármilyen jogsértést követett volna el, és szóvivője szerint a megállapodás nem követel termékmódosításokat. A megállapodás egyéb részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra.
Paxton azzal az állítással perelte be a Google-t 2022-ben két alkalommal is, hogy a vállalat a texasi lakosok hozzájárulása nélkül gyűjtött adatokat az arcukról és a hangjukról. Azt is állította, hogy a vállalat akkor is nyomon követte a felhasználók tartózkodási helyét, amikor ők azt hitték, hogy letiltották ezt a funkciót, és félrevezette a felhasználókat az inkognitó mód működésével kapcsolatban is.
José Castaneda, a Google szóvivője szerint a megállapodással "egy sor, máshol már megoldódott és időközben már meg is változtatott termékpolitikával kapcsolatban felmerült régi követelést" sikerült rendezni. "Örömmel tesszük túl magunkat ezen a problémán, és továbbra is szigorú adatvédelmi intézkedéseket alkalmazunk szolgáltatásainkban" - mondta.

Fillérekért vásárolja a méregdrága csúcstelefonokat rengeteg magyar: így spórolnak rajta egy vagyont
Egyre többen keresnek alternatívát az új okostelefonok irreális árai helyett – de vajon mennyire megbízható egy használt vagy felújított készülék?

Ez az új nyelvtanuló app tényleg jobb, mint a híres Duolingo? Már most tömegek kezdtek el váltani rá
Az alkalmazás arra ösztönzi a felhasználókat, hogy kizárólag a célnyelven válaszoljanak, ami természetesebb nyelvhasználatot eredményez.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


