12 °C Budapest

18 milliót nyúlt le az ügyfelektől a kaposvári banki ügyintéző

MTI
2014. május 27. 13:03

Vádat emeltek egy kaposvári bank ügyintézője ellen, aki bankszámla-tulajdonosok jogosulatlanul megszerzett jelszavaival több mint 18 millió forintot utalt át a saját és a hozzátartozói számlájára - közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlott egy kaposvári banknál pénzforgalmi ügyintézőként dolgozott, és munkakörénél fogva jogosult volt arra, hogy a bank adminisztrációs programjának használatával az ügyfelek számlájához internet banking szolgáltatást állítson be.

Az ügyintéző a bankszámla-tulajdonosok tudta és belegyezése nélkül a szolgáltatást úgy állította be, hogy a rendszer használatához szükséges jelszó fogadásához a saját telefonszámát adta meg. Az így megszerzett jelszavak birtokában a három bankszámla-tulajdonos számlájáról összesen 18,3 millió forintot utalt át a saját és a hozzátartozói számlájára.

A Kaposvári Járási Ügyészség számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény folytatólagosan elkövetett jelentős kárt okozó bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyintéző ellen, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozva a bíróságnak.

Az ügyben érintett bank kártalanította a bankszámla-tulajdonosokat.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?