Elon Musk szerdán folytatja tanúvallomását abban a nagy tétű perben, amelyet ő maga indított az OpenAI ellen.
Akár fél milliárd forintos bírság is kinéz azoknak a bankoknak, amelyek nem biztosítják ügyfeleiknek a havi kétszeri, 150 ezer forintos összegig előírt ingyenes készpénzfelvételt. Ezért a pénzintézetek most különösen elővigyázatosak, és attól is tartanak, hogy az ügyfelek esetleg nem tudják, miért nem tudnak felvenni egy összegben 150 ezer forintot. Sokszor ugyanis csak az ügyfelek által módosítható napi limit nem engedi, hogy a sokat emlegetett 50 ezer forintos bűvös összegnél többet vehessenek fel.
A bankoknak nagy a tét: minimum 500 milliós bírságot köteles kiszabni az MNB, ha nem biztosítják maradéktalanul ügyfeleiknek a havi kétszeri, 150 ezer forintos összegre szóló ingyenes készpénzfelvételt. Egy ilyen hatalmas bírság egy kisebb szereplőt, például egy takarékot, akár csődbe is dönthet. A Bankszövetségtől úgy tudjuk, a pénzintézetek minden apró részletre odafigyelnek, hogy maradéktalanul eleget tegyenek a február elején elfogadott bizottsági módosító indítványnak. Ebben kikötik, hogy a bankok egyoldalúan nem alkalmazhatnak a számlaszerződésben olyan feltételt, amely napi 150 ezer forintnál kevesebb készpénzt enged kivenni a bankjegykiadó automatából.
Fontos tisztázni, két típusú limit létezik:
- Az egyes ATM-ekre vonatkozó, technikai készpénzfelvételi limit
- Az egyes kártyákhoz/számlákhoz rendelt, az ügyfél által változtatható napi készpénzfelvételi limit
A bankok elfogadták a Bankszövetség korábbi ajánlását, hogy egy tranzakcióval legalább 100 ezer forintos készpénzfelvételt tegyenek lehetővé az ATM-eken. Ennek értelmében a bankok az előbb említett technikai limitet 100 ezer forintban minimalizálták. A törvény hatályba lépése óta, az új ügyfelekkel kötött szerződésekben pedig jellemzően legalább 150 ezer forintos napi készpénzfelvételi limitet ajánlanak. A meglévő szerződéseknél viszont csak az ügyfél engedélyével változtathatnak az utóbbi korláton, ezért aki egy összegben szeretne készpénzhez jutni, annak 150 ezer forintra kell módosítania ezt a limitet. Ezt könnyen, jellemzően netbankon vagy telefonon keresztül is megtehetik - de van bank, ahol akár az ATM-en keresztül is módosítható a napi limit.
Közzétette a módosítást:
- AXA
- CIB
- Erste
- KDB
- K&H
- MKB
- Mohácsi Takarék Bank
- Oberbank
- OTP
- Pannon Takarék Bank
- Sopron Bank
- UniCredit
- Raiffeisen
- Citibank
- Gránit Bank
- Kinizsi Bank (a Maestro Ifjúsági bankkártya kivételével, aminél 100 ezer forint a limit)
- Sberbank
- Széchenyi Bank
- Budapest Bank
- DRB
- FHB
- MagNet (MasterCard Alap bankkártya: 100 ezer forint, MasterCard Dombornyomott: 200 ezer forint)
Információink szerint egyetlen bank tervezett az ingyenes készpénzfelvétel miatt új limiteket beállítani az ATM-eken, de ez is csak 75 ezer forintban korlátozta volna az egyszeri pénzfelvételt. Így szigorúan értelmezve teljesítette volna a jogszabályban előírt kötelezettségét, de végül mégis elvetették ezt az ötletet.
Mire (voltak) jók a limitek?
A technikai limitet nem most vezették be a bankok már sok évvel ezelőtt is léteztek, amikor ingyenes készpénzfelvételről még szó sem volt. Ezek a limitek legtöbbször azt a célt szolgálták, hogy ne ürüljenek ki túl hamar az egyes ATM-ek, és megfelelően ki tudjanak szolgálni egy-egy területet, lakóközösséget, ügyfélkört. Az automaták újratöltése ugyanis egyrészt költséges, másrészt több szabályt is be kell tartani. Az ATM-eket pénzszállítóval, előre megrendelt "körökben" töltenek, egy egyedi út borsos összegbe kerülhet a bankoknak. Ráadásul csak kötegelt, gépi feldolgozású bankjegyeket tölthetnek a gépekbe. Ezért legtöbbször hiába szólnak az ügyfelek egy fiókban, hogy kifogyott az ATM, a bank csak akkor töltheti fel a pénztárakból készpénzzel, ha a kötegelésre és feldolgozásra is alkalmas géppel rendelkeznek a fiókban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A MasterCardnál egyébként 200 eurós (62,5 ezer forintos), a Visánál 200 dolláros (45,5 ezer forintos) minimumot írtak elő a kártyatársaságok a technikai limitre. Egy másik technikai akadálya lehet a nagy összegű, egy tranzakciós készpénzfelvételnek, ha az ATM-ből kifogynak a nagyobb címletek, ugyanis jellemzően legfeljebb 40-50 bankjegyet képesek kiadni egyszerre az automaták.
Az ügyfél által változtatható limitnek több célja is van. Egyrészt a csalásoktól, lopásoktól védenek, másrészt speciális kártyáknál is fontos szerepük lehet. Például egy szülő adhat társkártyát gyerekének úgy, hogy például 10-20 ezer forintban korlátozhatja a napi készpénzfelvételt, vagy akár a vásárlások számát, értékét, amivel a túlköltekezést akadályozhatja meg.
Tetszett a cikkünk? Lájkold a Pénzcentrum.hu Facebook oldalát, így nem maradsz le a legfontosabb lakossági pénzügyi hírekről.
Drámai pillanatok a szomszédos országban: sorra ürítik ki az iskolákat egy rémisztő fenyegetés miatt
A hivatalos tájékoztatás szerint az iskolák olyan üzeneteket kaptak, amelyek robbanószerkezetek elhelyezéséről szóltak.
Elképesztő újdonságot jelentett be a Duolingo: ez innentől már nem csak játék - irány a nyelvvizsga!
A tartalombővítés mögött a felhasználói bázis további növelésének szándéka állhat. A vállalat legfrissebb adatai szerint a napi aktív felhasználók száma elérte az 52,7 milliót.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








