17 °C Budapest
Professzionális mikrofon a rádióstúdióban

Óriási pénzt vett ki a cégéből Bochkor Gábor: anyagi helyzetéről vallott a legendás rádiós

2026. május 18. 13:31

A Bochkor Gábor érdekeltségébe tartozó Bocsi Team Műsorszolgáltató Kft. tavaly 175 millió forintos árbevétel mellett 55 millió forintos adózott eredményt ért el, amelyből a tulajdonos több mint 50 millió forint osztalék kifizetéséről döntött a friss beszámoló szerint.

A május 31-i beszámolási határidő előtt nyilvánosságra kerültek a tavalyi pénzügyi adatok a Bochkor Gábor tulajdonában lévő Bocsi Team Műsorszolgáltató Kft.-ről, amely 3 főt foglalkoztat.

A rádiós cég 175 millió forintos árbevételt ért el, miközben az adózott eredménye 55 millió forint volt. Az Elektronikus Beszámoló Portálon elérhető határozat szerint a tulajdonos úgy döntött, hogy a 2025-ös üzleti év eredményéből (54,678 millió forint), valamint a korábbi évek eredménytartalékából összesen 50,266 millió forint osztalékot fizet ki.

Ez alapján valamivel több mint 50 millió forint kerül ki a cégből osztalékként, részben a tavalyi nyereség, részben a felhalmozott eredménytartalék terhére.

A 24.hu felidézte: korábban Bochkor arról beszélt, hogy tudatosan próbálja élvezni az eddig megszerzett vagyonát, inkább minőségi, kortárs műalkotásokra költ, nem feltétlenül drága vagy antik darabokra. Elmondása szerint van pénzügyi tartaléka, nem költekezik a lehetőségein túl, és akár évekig is fenn tudná tartani jelenlegi életszínvonalát akkor is, ha megszűnne a bevétele. Emellett az ingatlanbérbeadás felé is nyit, amely szerinte stabil, de mérsékeltebb kiegészítő jövedelmet biztosíthat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!

Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.

Create your own user feedback survey

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem