Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait a 45. játékhéten. Lássuk, sikerült-e valakinek elvinnie a főnyereményt!
Elárulta Tóth Andi, mennyiért vásárolt kokaint: meglepő őszinteséggel vallott az énekesnő
Tóth Andi, énekesnő és az X-Faktor egykori mentora tanúként állt a Fővárosi Törvényszék elé egy kábítószer-kereskedelmi büntetőperben, ahol nyíltan beismerte korábbi drogvásárlásait. Az énekesnő eredetileg gyanúsítottként szerepelt az ügyben. Egy kötelező, féléves elterelés elvégzésével azonban elkerülte a büntetést, így a jelenlegi eljárásban már csak tanúként hallgatták meg - írta a Blikk.
A tárgyaláson négy embert vádolnak kábítószer-kereskedelemmel. Az énekesnő elmondta, hogy az első-, másod- és harmadrendű vádlottat is ismeri. Egyikükkel, K. Sándorral baráti viszonyt ápol. Vallomása szerint rajta keresztül próbált kokainhoz jutni. A kábítószert végül az ügy elsőrendű vádlottja, egy D. Hassan nevű szír férfi szállította le neki.
Tóth Andi felidézte, hogy 2022-ben nagyjából négy-öt alkalommal vásárolt kokaint. A kábítószerért grammonként harmincezer forintot fizetett. Az átadásokra általában az ő házánál került sor. Ezek a találkozók nagyon rövidek, alig egypercesek voltak. Hozzátette, hogy a szír férfival nehézkes volt a kommunikáció, mivel az eladó rosszul beszélt magyarul.
Ketten jöttek a hölggyel a házamhoz, arra nem emlékszem, melyiküknek adtam oda a pénzt Nem emlékszem pontosan, hány alkalommal és mennyit fizettem, és 30 ezer forint lehetett a kokain grammja
– emlékezett vissza Tóth Andi.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A bírónő a meghallgatás során felolvasta az énekesnő egy 2023-as, még gyanúsítottként tett vallomását. Emellett ismertette a vádlottakkal folytatott korábbi üzenetváltásait is. Az egyeztetések felidézése láthatóan derültséget keltett Tóth Andiban és K. Sándorban. A bírói kérdésekre válaszolva kiderült egy további részlet is: az énekesnő a kokainfogyasztás után esetenként nyugtatót vett be, hogy le tudjon csendesedni és el tudjon aludni.
A vallomások között ugyanakkor ellentmondás is akadt. Az elsőrendű vádlott a meghallgatás végén felszólalt, és azt állította, hogy csupán egyetlen alkalommal találkozott az énekesnővel. Emiatt nem értette, miért beszél a tanú többszöri vásárlásról. A nyomozati szakaszban azonban maga D. Hassan is azt vallotta, hogy több alkalommal adott el drogot Tóth Andinak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







