1979-ben épült , akkor még csak 96 méter volt a megengedett magasság. Végleges magasságát a 80-as években érte el, és évtizedeken át Kelenföld látképének meghatározó...
A rendőrség nagy erőkkel keresi a 18 éves Egressy Mátyást, aki január 17-én hajnalban tűnt el Budapest belvárosából, miután ismerőseitől elköszönve hazafelé indult, de XI. kerületi otthonába már nem érkezett meg.
Egressy Mátyást, a 18 éves budapesti fiatalembert továbbra is nagy erőkkel keresik a rendőrök, miután január 17-én hajnalban nyoma veszett. A police.hu közlése szerint a fiú előző este ismerőseivel indult szórakozni a főváros V. kerületébe, majd szombaton, hajnali 2 óra 15 perckor elindult hazafelé. XI. kerületi otthonába azonban nem érkezett meg, és azóta sem adott életjelet magáról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága körözési eljárást indított az ügyben.
A rendőrség által kiadott személyleírás szerint Egressy Mátyás körülbelül 183 centiméter magas, sportos testalkatú, rövid barna hajú fiatal férfi. Eltűnésekor barna kabátot és fekete nadrágot viselt. A hatóságok hangsúlyozzák, hogy a keresés jelenleg is folyamatban van, és minden bejelentést kiemelten kezelnek.
A rendőrség kéri, hogy aki a fiú tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett is tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú zöldszámán, a 06-80-555-111-en, vagy hívja a 112-es segélyhívót. A hatóságok továbbra is a lakosság segítségét kérik a fiatal felkutatásához.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







