17 °C Budapest
kifli

Több százezer magyar örülhet: brutálisan bővített a népszerű online szupermarket, rengeteg új településre szállítanak mostantól

2026. március 9. 20:32

Március 9-től több mint 40 új közép- és kelet-magyarországi településen indította el házhoz szállítási szolgáltatását a Kifli.hu. Az öt vármegyét érintő bővítéssel további 330 ezer ember számára vált elérhetővé az online élelmiszer-bevásárlás. Ezzel a cég országos lefedettsége már meghaladja a 3,6 millió főt.

Az online szupermarket Fejér, Pest, Heves, Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több területét vonta be hálózatába. A szolgáltatás olyan nagyobb városokban és azok vonzáskörzetében indult el, mint Dunaújváros, Gyöngyös, Esztergom, Hatvan és Szolnok.

A bővítés emellett lefedi többek között a Ráckevei-Duna-ág, a Mátra, valamint az Esztergom–Dorog térség kisebb településeit is. A futárok a hét minden napján két tágabb idősávban, 8 és 12, illetve 16 és 20 óra között dolgoznak. Ezeken belül egyórás, pontosan tervezhető érkezést biztosítanak a megrendelőknek.

Szabó Dániel, a vállalat ügyvezető igazgatója szerint a terjeszkedés célja, hogy a tudatos bevásárlás cipekedés és sorban állás nélkül is bárki számára elérhető legyen. A platform kínálatában jelenleg több mint 15 ezer termék szerepel. A friss áruk, pékáruk és a hazai termelők portékái mellett a speciális étrendet követők is találnak mentes, bio- és növényi alapú alternatívákat, amelyeket kedvező árú, saját márkás árucikkek egészítenek ki.

Az újonnan bekapcsolt területeken élők a regisztrációt követően azonnal hozzáférnek a cég vásárlói programjaihoz. Ezek révén a rendszeres megrendelők ingyenes kiszállítást és termékkedvezményeket vehetnek igénybe. A kisgyermekes családok, a 65 év felettiek, valamint a fogyatékossággal élők pedig dedikált klubokon keresztül juthatnak további egyedi támogatásokhoz.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 16. csütörtök
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?