A mai kvíz régi fotókon keresztül mutatja meg a főváros ikonikus helyszíneit. Te hányat ismersz fel?
Váratlan fordulatot vesz az időjárás Magyarországon: kellemetlen meglepetést is tartogat a jövő hét - jobb, ha időben felkészülsz!
A fátyol- és gomolyfelhők mellett napos, tavaszias időre van kilátás a jövő héten. A hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok felett alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek, a szél olykor megélénkül, szerdától pedig elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. A március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, a hőmérséklet csúcsértéke 15 és 20 fok között alakul - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn az ország nagy részén derült marad az ég, és másutt is az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütésre van kilátás. Csapadék nem lesz. Napközben a nagy területen megélénkülő délkeleti szelet a Bakonyban és a déli tájakon erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 17 fok között alakul.
Kedden a helyenként vastag fátyolfelhőzet mellett gomolyfelhők is képződnek, de csapadék nem várható. A délkeleti, déli szél több helyen megélénkülhet. Hajnalban a hőmérséklet általában 0 és plusz 6 fok között valószínű, de a fagyzugokban ennél hidegebb lesz. A maximum-hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett napos időre van kilátás, de egy-egy zápor nem zárható ki. A déli, délnyugati szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalra általában 0 és plusz 6 fok közé, a fagyzugokban fagypont alá hűl le a levegő. Délutánra 14 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
További időjárás hírek, friss előrejelzés ITT
Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés valószínű, de helyenként zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban többnyire 0 és plusz 7, délután 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken változóan felhős időre kell számítani, néhol zápor kialakulhat. A délkeleti szél jobbára gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban általában 0 és plusz 7, délután 13 és 19 fok között várható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szombaton gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, helyenként előfordulhat zápor. A délies szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban általában 1 és 8, délután 14 és 19 fok közötti hőmérséklet várható.
A március 15-ei nemzeti ünnepen, vasárnap gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég és néhol kialakulhat zápor. A légmozgás jobbára mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 8, a csúcsérték 15 és 20 fok között várható.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








