A heti forgalom 109,9 milliárd forint volt az előző héten elért 159,6 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Fényfüzérek, forralt bor illata a téli levegőben, és a jól ismert karácsonyi dallamok - Európa karácsonyi vásárai azonban nemcsak az ünnepi hangulat miatt fontosak, hanem egyre nagyobb gazdasági jelentőséggel is bírnak. Budapest az élmezőnyben: a legforgalmasabb vásárok között szerepel a főváros karácsonyi vására, amely közel 25%-os növekedést ért el az ünnepi költésekben az elmúlt három évben.
A húsz legnépszerűbb vásárban a látogatói költés 2022 óta 15%-kal nőtt. Néhány városban a növekedés még látványosabb: Frankfurt (45%), Köln (30%), Krakkó (több mint 25%) és Budapest (közel 25%) vezetik a sort - a Visa kutatása szerint.
A karácsonyi vásárok mára Európa téli gazdaságának alappillérei: fellendítik a helyi vállalkozásokat, vonzzák a turistákat, és jelentős előkarácsonyi forgalmat generálnak. A strasbourgi karácsonyi vásár például közel 40%-os növekedést ér el az egy tranzakcióra jutó költés tekintetében a vásárnyitást megelőző hónaphoz képest, Bécsben közel 30% és Nürnberg több mint 15% ez az arány.
„A karácsonyi vásárok többek egyszerű hagyománynál” – hangsúlyozta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője. „Adataink szerint ezek az események egyre nagyobb mértékben ösztönzik a határokon átnyúló költést, és támogatják a helyi gazdaságot ebben a kritikus időszakban. A digitális fizetések kulcsszerepet játszanak a sikerben, hiszen biztonságos és kényelmes vásárlást kínálnak, akár a közeli vásárok kézműves standjainál, akár egy távolabbi úti célon. Az emberek autentikus, helyi élményeket keresnek, így Európa vásárai rekord részvételt tapasztalnak – és ez a trend várhatóan 2025-ben és azon túl is folytatódik.”
A legforgalmasabb vásárok közé tartozik Prága, Krakkó és Budapest, amelyek novemberben és decemberben naponta tízezreket vonzanak. A nemzetközi turisták számának növekedésében Strasbourg áll az élen, több mint 45%-os éves emelkedéssel, ezt követi Lille közel 40%-kal, majd Frankfurt 35%-kal. Az ünnepi szezon végéhez közeledve, a számok egyértelműek:
a karácsonyi vásárok nemcsak hagyományt őriznek, hanem mérhető gazdasági erőt képviselnek.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A látogatói költés és a nemzetközi tranzakciók kétszámjegyű növekedése bizonyítja, hogy kulcsszereplők Európa téli gazdaságában.
A karácsonyi vásárokon a legnagyobb átlagos forgalomnövekedést elérő városok:
- Frankfurt
- Köln
- Strasbourg
- Krakkó
- Budapest
- München
- Koppenhága
- Lille
- Nürnberg
- Bázel
Azok a városok, ahol a karácsonyi vásár időszakában a legnagyobb mértékben nőtt az értékesítés a karácsony előtti időszakhoz képest
- Strasbourg
- Bécs
- Nürnberg
- Riga
- Bázel
- Tallin
- Köln
- Krakkó
- München
- Budapest
Azok a piacok Európában, ahol a tranzakciók száma a legnagyobb:
- Prága
- Krakkó
- Budapest
- Koppenhága
- Stockholm
- München
- Pozsony
- Frankfurt
- Köln
- Bécs
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







