Február 1-től Quentin Tarantino filmjei is elérhetővé válnak a Disney+ kínálatában, köztük a Jackie Brown, a Kutyaszorítóban, a Kill Bill 1. és 2. része, valamint...
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén. A vizsgálatok mind az általános reklámszabályok betartására, mind a nyelvvédelmi rendelkezések előírására kiterjedtek. Nyelvvédelmi szempontból jelentős, 26 százalékos kifogásolási arány merült fel, amelyekkel összefüggésben eddig 4,7 millió forint bírság kiszabására került sor. Több hatósági eljárás még folyamatban van - tájékoztatott hétfőn a fogyasztóvédelmi hatóság.
A közlemény szerint a nyelvvédelmi szabályok betartása és ellenőrzése kiemelt fontosságú ügy. Ezek alapján a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokban, valamint szabadtéri reklámhordozókon megjelenő gazdasági reklámok szövegének - beleértve a jelmondatot is - magyar nyelven kell szerepelnie. Kivételt ez alól csak a vállalkozás neve, megjelölése és az árujelző jelent. Emellett az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményeket is magyar nyelven kell megjeleníteni. A gazdasági reklámokhoz hasonlóan ez a követelmény is teljesíthető úgy, hogy az idegen nyelvű szöveg mellett annak magyar megfelelője is szerepel, ugyanolyan jól olvasható módon és legalább azonos méretben - ismertette a hatóság.
A 357 ellenőrzésből 117 terjedt ki a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartására. A reklámok 26 százaléka volt kifogásolható e körben, kiemelten a szabadtéri reklámhordozók, a kirakatok és az újságok, magazinok tekintetében tártak fel jogsértést a kormányhivatali munkatársak. Kirívó eset, hogy az egyik népszerű gyorsétterem lánc minden egységében kizárólag angol nyelven tüntette fel mind a választékot, mind az egyéb fogyasztói tájékoztatásokat, mely vállalkozással szemben eljárások indultak.
Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok ezen felül az általános reklámszabályok betartását is vizsgálták, kiemelten az erőszakos, a személyes vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönző reklámokat. A nyelvvédelmi ellenőrzésekhez képest kedvezőbb eredmények születtek, a vizsgált 240 reklám mindössze 2 százaléka nem felelt meg az előírásoknak - derül ki az NKFH közleményéből.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







