Szeptember 1-jétől szolgálatmentes nap jár a rendőrség dolgozóinak a születésnapjukon.
Gyanúsítottként hallgatták ki Majkát ittas vezetés miatt, vezetői engedélyét a hatóságok ideiglenesen bevonták - írta a Blikk.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság legfrissebb tájékoztatása szerint járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Majkát január 27-én. A rendőrség kezdeményezte a vezetői engedélye használatának szüneteltetését, amelyet az illetékes járási hivatal határozatban el is rendelt.
Az ügy tavaly december közepén kezdődött, amikor a népszerű előadót egy éjszakai rendőri igazoltatás során ittasan kapták a volán mögött. A történtek után Majka közösségi oldalán ismerte el, hogy alkoholfogyasztást követően ült autóba, majd röviddel indulás után megállították a rendőrök.
Az énekes-műsorvezető akkor nyilvánosan is bocsánatot kért a történtekért. Bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy mérhetetlenül sajnálja az esetet, vállalja a következményeket, és nincs mentség a tettére.
A BRFK hivatalos közlése szerint a nyomozók 2026. január 27-én hallgattak ki egy férfit gyanúsítottként járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt. A rendőrök már korábban kezdeményezték a vezetési jogosultság szüneteltetését, amelyet az illetékes járási hivatal határozattal elrendelt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az eljárás jelenleg is folyamatban van, a rapper ellen járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt nyomoznak.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







