A közel-keleti háború február végi kitörése pillanatok alatt borította fel a nemzetközi utazási piacot.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben. A GVH gyanúja szerint az írországi központú diszkont légitársaság az online repülőjegy foglalások során több szempontból is tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat. A vállalkozás valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat, emellett pszichés nyomásgyakorlással, úgynevezett sötét mintázatokkal tereli a jegyvásárlókat a drágább szolgáltatási csomagok felé.
A Gazdasági Versenyhivatal észlelte, hogy a Ryanair DAC (Ryanair) a magyar nyelvű weboldalán az online repülőjegy vásárlási folyamat során több szempontból is félreérthető, időszerűtlen módon tájékoztatja a fogyasztókat. A GVH gyanúja szerint a cég az oda-vissza útirányra egyszerre megvásárolt jegyek (retúrjegyek), valamint több utas egyidejű foglalása esetén nem megfelelően tájékoztatja a jegyvásárlókat arról, hogy a viteldíj csomagopciókat, valamint egyes szabadon választható szolgáltatások díjait az oda- és visszaútra külön-külön, valamint minden utas számára egyenként meg kell fizetni.
Ennek keretében a Ryanair a „Regular”, „Plus” és „FlexiPlus” viteldíj csomagopciók árainak megjelenítésével, továbbá az „Elsőbbségi beszállás és 2 kézipoggyász”, „10 kg-os feladott poggyász”, „20 kg-os feladott poggyász” és „Biztonsági Fast Track” szabadon választható szolgáltatások díjainak megjelenítési módjával valószínűsíthetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat, amivel olyan ügyleti döntések meghozatalára készteti a fogyasztókat, amelyeket egyébként nem hoznának meg.
A GVH észlelte továbbá, hogy a Ryanair a magyar nyelvű weboldalán az online repülőjegy vásárlási folyamat során valószínűsíthetően pszichés nyomásgyakorlással és a fogyasztó zavarása révén olyan gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztó ügyleti döntésének torzítására. Ennek keretében a cég figyelemfelhívó színekkel, képi megoldásokkal és feliratokkal azt a benyomást kelti, hogy a „Basic” viteldíj opcióhoz képest a „Regular” viteldíj csomagopció díja és többletszolgáltatásai kedvezőek. A GVH észlelte ugyanakkor, hogy a végső fizetendő díj alacsonyabb lehet, amennyiben a fogyasztók ugyanazokat a többletszolgáltatásokat, amelyeket egyébként a „Regular” viteldíj csomagopció tartalmaz, a „Basic” viteldíj opcióhoz egyenként, manuálisan adják hozzá a vásárlás folyamán. Továbbá a „Biztonsági Fast Track” szabadon választható szolgáltatás népszerűsítéséhez kapcsolódó manipulatív gyakorlatokkal (pl. felugró ablak, sürgető üzenetek) a Ryanair valószínűsíthetően jelentősen korlátozza a fogyasztók termékkel kapcsolatos választási és magatartási szabadságát, ezzel pedig valószínűsíthetően szintén tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Gazdasági Versenyhivatal az utóbbi években kiemelt figyelemmel kísérte a légiközlekedés hazai piacát. A nemzeti versenyhatóság 2022 októberében átfogó gyorselemzés (sweep) keretében vizsgálta, hogy a Magyarországon elérhető légitársaságok – ideértve a „fapados”/diszkont szolgáltatókat – honlapjai, illetve a hazánkban népszerű jegyár-összehasonlítóweboldalak alkalmaznak-e úgynevezett sötét mintázatokat a jegyeladási és reklámgyakorlatuk során.
Az elmúlt években növekvő számú panasz és bejelentés érkezett a GVH-hoz a légitársaságok gyakorlatait illetően. A megszaporodott fogyasztói jelzésekre, illetve a légiforgalmi piac működési problémáival kapcsolatos piaci anomáliákra tekintettel 2024 nyarán Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke hatáskörével élve figyelemfelhívást küldött több, a magyar piacon tevékenységet folytató légitársaság vezetőjének is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







