Vajon rámosolygott valakire ma a szerencse, és hazavitte a kétszázmilliós várható főnyereményt? Mutatjuk a nyerőszámokat!
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos június 30-tól július 4-ig az egész ország területére. A kánikula idején több száz klimatizált közintézmény és bevásárlóközpont nyitja meg kapuit ingyenesen a hűsölni vágyók előtt, Budapesten kerületenként, vidéken településenként elérhető a frissítő helyszínek listája. A párakapuk mellett árnyas parkok, erdők, hegyvidéki túrahelyek is enyhülést kínálnak a hőség elől menekülőknek.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján június 30. (hétfő) 00.00 órától július 4. (péntek) 24.00 óráig másodfokú hőségriasztást rendel el Magyarország teljes területére.
Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság településenként – Budapesten pedig kerületenként – nyilvánosságra hozta azoknak a légkondicionált épületeknek a listáját, amelyek nyitvatartási időben bárki számára ingyenesen látogathatók hűsölés céljából. A felsorolt helyszínek között szerepelnek bevásárlóközpontok, művelődési intézmények, polgármesteri hivatalok, sőt, több sportcsarnok, templom és közösségi ház is helyet kapott az országos gyűjtésben: Klimatizál helyiségek
Bevásárlóközpontok
Az Allee, a Westend, a MOM Park és más bevásárlóközpontok mind légkondicionáltak, és ideális helyek a hűsölésre.
Múzeumok és könyvtárak
A Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár klimatizált terei kellemes kikapcsolódást nyújtanak.
Sportcsarnokok
Sok sportcsarnok is rendelkezik légkondicionálással, ezek is látogathatók hűsölés céljából.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Párakapuk
A Deák téren és más központi helyeken párakapukat is találhatunk, amelyek felfrissülést nyújtanak.
Emellett a parkok és a természet is kiváló alternatívák árnyékos, hűvösebb helyekkel. A budai hegyek és a szurdokok is kellemes menedéket nyújtanak a forróság elől.
De a megfelelő hidratáltság kulcsfontosságú a hőségben, ezért fontos a rendszeres folyadékbevitel!
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








