Konditerem a Balaton partján? Siófokon több tízmillió forintból már épül az edzőpark a szabadstrandon. A helyiek körében viszont nem arat osztatlan sikert az ötlet.
Bejelentették a teljes zenei programot a STRAND Fesztivál szervezői. Az idén négynaposra bővült esemény Zamárdi szabadstrandján augusztus 20-án kezdődik. A változatos hazai koncertkínálat mellett Paul Kalkbrenner és a Purple Disco Machine is színpadra lép, Beton.Hofi pedig kiemelt szerepet kap - közölték a szervezők.
A “STRAND FAN” program keretében a szervezők öt fiatal produkcióra irányítják a közönség figyelmét, a Magyar Dalszerzés Éve kapcsán pedig élő legendák is színpadra lépnek a fesztiválon, ahol idén Balaton Nagyszínpad lesz a fő helyszín neve. A nyitónapon, augusztus 20-án a nagyszínpadon Paul Kalkbrenner, a Kruder & Dorfmeister páros és a Purple Disco Machine szerepel, a közönség pedig már kora délután birtokba veheti a Balaton legszebb szabadstrandját a tihanyi panorámában gyönyörködve és várva a Balaton legnagyobb tűzijátékát.
A tavalyi visszajelzések alapján Beton.Hofi idén főszerepet kap a STRAND Fesztiválon: péntek este a Balaton Nagyszínpadon a kiemelt slot az övé. Ugyanitt a fő fellépők között a Halott Pénz, Majka, Desh, Dzsúdló és a Bagossy Brothers Company lép színpadra. Érkezik az új generáció, amelynek legfontosabb, legnépszerűbb képviselői mára előkelő helyeket vívtak ki maguknak a STRAND-on. Nem véletlen, hiszen év közben a legnagyobb arénákat töltik meg a rajongóik. A ValMar és T. Danny a Balaton Nagyszínpadon várja közönségét, a Necc Party is a nagyszínpad előtti térre hívja a bulizni vágyókat, de itt lesz Manuel, Bruno X Spacc, KKevin és Pumped Gabo is, akivel más terveken is dolgoznak a szervezők. Pogány Induló élő show-jával és a Parno Graszt vendégeként is fellép a STRAND-on. A nemzetközi mezőnyhöz nemrég csatlakozott a varázslatos atmoszférájú szettjeiről ismert olasz dj-producer duó, a Gioli & Assia páros, Apashe pedig ezúttal orchestra kísérettel érkezik Zamárdiba a Dreher Színpadra.
A Magyar Dalszerzés Évhez kapcsolódva a STRAND-on idén megkülönböztetett figyelmet kapnak azok a művészek és produkciók, akiknek dalain generációk nőttek fel. A Sláger FM színpadán augusztus 20-án a dupla teltházas aréna koncertek után újra látható a GESZTI SIXTY, Geszti Péter születésnapi show-ja. Sok-sok STRAND-os koncert után itt is búcsúzik közönségétől a Margaret Island. A legendák között pedig a Neoton Família, Szikora Róbert és az R-Go, az Abba Tribute Show és a 30 éves jubileumát ünneplő Ganxsta Zolee és a Kartel is színpadra lép.
A STRAND csapata idén új programot indít: „STRAND FAN” pecséttel jelölik azokat a művészeket, akikre külön szeretnék felhívni a közönség figyelmét. A cím azt üzeni, hogy a STRAND szervezői már rajongók, és azt ajánlják, hogy minél többen ismerjék meg az új kedvenceiket. A STRAND FAN idei résztvevői: Lil Frakk, Sisi, Co Lee, Cserihanna és a Kolibri. A Megasztár 2024-es győztese ugyancsak fellép Zamárdiban: itt „veheti át” jutalmát, ez az első nagyfesztivál, ahol találkozhatunk Gudics Mátéval.
A STRAND Fesztivál leglátványosabb spotjaiként a vízpartot és a nagyszínpadot szokás emlegetni. Éppen ezért a nagyszínpad előtti téren felépülő Coca-Cola Stage-en a koncertek után azonnal elindulnak azok a bulik, amelyeken akár tízezren is jól érezhetik magukat egészen hajnalig. Ilyen Fluor Tomi „Zúzunk az éjszakában” című bulija, vagy éppen a K-OSZ Disco erre az alkalomra készülő nagy őrülete.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Rádió1 és a Jack Daniel's közös, új színpada négy napon át nemcsak valódi látványosságnak ígérkezik, de ezen a helyen feledhetetlen partikat ígérnek a rádió dj-i, akik kivétel nélkül jelen lesznek a STRAND-on. Többek között érkezik Regán Lili, Yamina, Metzker Viktória, a Disco's Hitt Dj-éi: Bárány Attila, DJ Junior, Hamvai PG, valamint Cooky, Lotfi Begi, Jauri, StadiumX.
Bár a STRAND részletes programja mostantól elérhető a honlapon, a következő hetekben még újabb meglepetésekre számíthatunk Zamárdiban, ahol két hónap múlva indul a Balaton legnagyobb fesztiválja - írták a szervezők. A szünidő kezdetéhez kapcsolódva pénteken indul a STRAND VAKÁCIÓ akciója, amely keretében 4 jegy mellé egy ötödik jár ajándékba.
Címlapkép: Vasvári Tamás, MTI/MTVA
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







