A nyílt levél aláírói kiemelik, hogy Magyarország válaszúthoz érkezett, és most kivételes lehetőség nyílik az 1989-es rendszerváltás óta tartó átmenet végleges és megnyugtató lezárására.
Azahriah után egy másik magyar rapper is kollaborációra lép egy nagy márkával - igaz, egyelőre ebből nem mutatott valami sokat.
Kevés infóval rukkoltak ki, de a rajongók számára ez is éppen elég volt: a huszadik életévét júniusban betöltő, de már most elképesztően sikeres magyar rapper, Pogány Induló egy North Face-márkával közös merchet dob piacra júnous közepén.
A posztban a rapper annyit árult el, hogy a drop termékeit holnap, május 24-én lehet majd megvenni a Váci utca 12. szám alatt, és eddig annyi derült ki, hogy fekete, szürke és fehér színben lesznek kaphatóak a pólók, melyeken a rajongók hirdethetik a zenészt. További termékekről egyelőre nem esett szó, így aki más részletekre is kíváncsi, el kell mennie holnap az üzletbe. A zenész ebben a posztban számolt be a dropról:
Persze nem Pogány Induló az első, aki kihasználja elképesztő népszerűségét oly módon, hogy ruhákat lehet a nevével ellátva vásárolni. Éppen egy évvel ezelőtt a Puskás Arénát háromszor is megtöltő újpalotai állócsillag, Azahriah lépett kollaborációra a Tiszával, de itt a pólók mellett limitált kiadású cipőket is vásárolhatott a közönség - amik ugyan hamar elfogytak, de nem sokkal később az interneten bukkant fel pár darab - elképesztő árakon.
Azahriah dropjára hosszú, tömött sorokban érkeztek a rajongók (meg persze a ruhacápák), volt olyan, aki már ésjszaka ott szobrozott a bolt előtt, hogy semmiképp ne maradjon le. Erről akkor a CashTag című műsorunk is forgatott, alaposan kivesézve magát a jelenséget is. A videót ide kattintva nézheted meg újra:
Tömegével váltottak jegyet erre a filmre a magyar mozikban: elkapkodták az IMAX‑helyeket a hétvégére
"Mindannyian ismerjük a művet, mindannyian tudjuk, mit jelent, tudjuk, mit ígér, és remélhetőleg a film közönsége is úgy érzi majd, hogy betartottuk ezt az ígéretet"







