Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait a 41. játékhéten. Lássuk, elvitte-e valaki az 1,14 milliárdos főnyereményt?
Még mindig tart a bokszőrület a világban: egyre többen csatlakoznak a World Boxing szövetséghez
Algéria és Japán szövetsége is csatlakozott a World Boxing (WB) ökölvívó szövetséghez, amely tavaly alakult meg, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) között megszakadt a kapcsolat.
A két új érkezővel 44-re növekedett a WB tagszervezeteinek száma, a szövetség pedig jelezte, hogy további országok csatlakozási kérelme még elbírálás alatt van. A párizsi olimpián Japán érem nélkül zárt, Algéria viszont egy aranyéremmel, amelyet a nők 66 kilogrammos súlycsoportjában - többek között Hámori Lucát is legyőzve - Imane Helif szerzett, akinek ötkarikás indulása komoly vihart kavart. A 25 éves bokszolót, illetve a szintén párizsi aranyérmes tajvani Lin Jü-tinget (57 kg) az IBA kizárta a tavalyi világbajnokság negyeddöntőjét követően, mivel a vizsgálatok szerint a szervezetükben magas volt a tesztoszteronszint és a férfiakra jellemző XY kromoszómáik vannak. Az olimpiáról és annak selejtezőjéből viszont az IBA-t kizárta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely engedte elindulni mindkettejüket.
Az IBA vetélytársának tekinthető WB nem titkoltan arra számít, hogy a NOB-tól meg fogja kapni a hivatalos elismerést és a jövőben - így már a 2028-as Los Angeles-i olimpián - levezényelheti a boksztornát. A sportág ötkarikás viadalainak szervezését és lebonyolítását a 2021-es tokiói, majd az idei párizsi olimpián is a NOB végezte, teljesen kiiktatva az IBA-t, amelynek Umar Kremljov személyében orosz elnöke van. Utóbbi élesen szembekerült Thomas Bach NOB-elnökkel, s viszonyuk nyíltan ellenségessé fajult, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság leminősítette és az el nem ismert státuszba sorolta át a Nemzetközi Bokszszövetséget. Egyúttal a NOB kilátásba helyezte, hogy a 2028-as olimpia hivatalos programjából is kiveszik az ökölvívást, az erről szóló döntés 2025-ben esedékes.
Komoly bejelentés jött az Ötöslottó, Hatoslottó hétvégi sorsolásáról: indulhat a roham a lottózókba?
Nemcsak az Ötös, hanem a Hatoslottó is milliárdossá teheti azt, aki jól tippel ezen a hétvégén.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.