A 26 éves sportoló idén júniusban a Bokszvilágtanács (WBC) pehelysúlyú női világbajnoki címéért is szorítóba lépett
Hatalmas siker a párizsi olimpián: olyat művelt Valter Attila, ami még egyetlen magyar bringásnak sem sikerült
Valter Attila szenzációs versenyzéssel a negyedik helyen ért célba az országúti kerékpárosok férfi mezőnyversenyében a párizsi olimpián, az aranyérmet a duplázó belga Remco Evenepoel nyerte meg.
A Visma-Lease a Bike magyar bajnok bringása végig kiválóan helyezkedett a mezőnyben, végül hatalmasat hajrázva tekert be negyedikként a 273 kilométeres viadalon. Evenepoel az időfutam után lett a mezőnyversenyben is aranyérmes a francia fővárosban.
A Visma-Lease a Bike magyar bajnok bringása az M4 Sportnak a verseny után elmondta, rádió nélkül "nem igazán tudta, mi a helyzet", és a célvonalnál azért is emelte a kezét, mert azt hitte, a sprint végén harmadik helyen ért célba.
Végül negyedik lettem, de ez is egy óriási győzelem, nem gondoltam volna, hogy országúton, az olimpián a legjobb ötben végzek. Óriásit dob ez a magabiztosságomon, nagyon rám fért ez az eredmény, mert bár egész évben azt éreztem, hogy erős vagyok, a mai napig ezt sehol nem tudtam megmutatni. Sírhatnékom van, hogy most sikerült
- fogalmazott Valter, aki egy hete az időfutamban 22. lett Párizsban.
A kerékpáros arról is beszélt, egész nap jól érezte magát, szinte hibátlanul versenyzett, nem abban bízott, hogy őt magyarként elengedik egy szökésbe, hanem inkább abban, hogy a végén a sprintben is lesz esélye. "Jók voltak a lábaim, próbáltam kivárásra játszani, a megbeszélt taktikát követtem és az is jót tett, hogy már több mint egy hete itt vagyok. Okosan mentem, az utolsóelőtti hegyen, amikor többen leszakadtak rólunk, éreztem, hogy ki lehet kaparni a gesztenyét" - tette hozzá Valter, aki kulcsfontosságúnak nevezte, hogy élvezte a mindennapokat az olimpiai faluban, ahol az elmúlt napok magyar éremtermése is sok energiát adott neki.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A negyedik hely annak is köszönhető, hogy engedtem, hogy átéljem az egész olimpiai hangulatot. Nehéz időszakon vagyok túl, ez a helyezés visszajelzés arra, hogy soha ne adjam fel a reményt és bízzak a jó eredményben. Élveznem kell a versenyzést, az életre és azokra az apróságokra kell elkezdenem koncentrálni, amik fontosak. Jó volt magyarok között lenni, még fel sem fogtam, el sem hiszem, hogy olimpiai negyedik vagyok
- zárta Valter Attila.
Vasárnap a női mezőnyversenyben Vas Blanka áll rajthoz, az SD Worx-Protime bringása második magyar női országúti kerékpárosként indul ötkarikás játékokon, Izsák Éva 1992-ben 51. lett.
Tömegével váltottak jegyet erre a filmre a magyar mozikban: elkapkodták az IMAX‑helyeket a hétvégére
"Mindannyian ismerjük a művet, mindannyian tudjuk, mit jelent, tudjuk, mit ígér, és remélhetőleg a film közönsége is úgy érzi majd, hogy betartottuk ezt az ígéretet"







