Péntek délelőtt tovább erősödött a forint, az euró jegyzése átmenetileg 363 alá került, a dolláré pedig 323 környékére süllyedt.
Kitálalt Kajdi Csaba Cyla: ennyit kereshetett 19 évesen Palvin Barbara, egyetlen munkával is kaszált
Kendőzetlenül vallott nemrég Kajdi Csaba a modell szakma árnyoladaliról és arról, hogy miért választja sok fiatal ma ezt a szakmát. A beszélgetés során azt is elárulta, mennyit kereshetett egyetlen L'oreal kampányon a 19 éves Palvin Barbara.
Kajdi Csaba, a Visage modellügynökség tulajdonosa a Telexnek adott interjújában beszámolt a modell szakma kihívásairól, hogy ő maga miért választotta inkább az ügynökséget és a menedzseri pályát a modellkedés helyett.
Rögtön az interjú elején kitérnek arra, hogy mi lehet az az ok, ami miatt a fiatal lányok szívesen választják ezt a szakmát. Kajdi elsősorban úgy nyilatkozott, hogy
fiatalon azért akarod mert egy önigazolás, hogy milyen szép vagy
- kezdte, majd hozzátette, hogy aztán persze ha valaki befut, akkor nagyon jó pénzt is lehet vele keresni. Ide hozta példának a világhírűvé vált magyar modellt, Palvin Barbarát.
persze eljutni odáig, hogy te Palvin Barbara legyél, és a L'oreal világkampányának az arca, azt megelőzi nagyon sok utazás, nélkülözés (...) Aztán kapsz 1 millió eurót 19 évesen. Nézzük meg, hányan tudnak keresni egy millió eurót, egyetlen egy munkával"
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- magyarázta (ez mai forintárfolyamon 394 millió forint), viszont Kajdi kifejtette, hogy ez csak nagyon keveseknek sikerül, és rengeteg mindent kell feláldozni azért, ha valaki el akarja érni ezt a "Palvin Barbara" szintet.
Címlapkép forrása: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrar
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







