A természetes szabadulószobának is nevezett labirintust idén is kézi munkával alakították ki, a belépéshez pedig mindössze egy adományjegyet kell váltani.
Gyógyszerfüggőségéről vallott Gáspár Győző: azt is elismerte, mentális betegségekkel küzd
Gáspár Győző saját elmondása szerint 2010 óta gyógyszerfüggő. Azóta az is kiderült, hogy bipoláris illetve borderline személyiségzavart is diagnosztizáltak nála.
Gáspár Győző, azaz Győzike a TV2-nek adott interjút a minap, ahol bevallotta, hogy 2010 óta, azaz körülbelül 14 éve gyógyszerfüggő. A médiaszemélyiség elmondta, hogy ezalatt a közel másfél évtized alatt kiderült, hogy komoly mentális problémákkal is küzd.
2010 óta gyógyszerfüggő vagyok. Azóta kiderült, hogy bipoláris és borderline személyiség vagyok, pánikrohamaim vannak – vallotta be Gáspár Győző, azonban erről az interjúban végül nem mondott többet, így arról se, hogy kezelik-e a függőségét, vagy a mentális betegségeit.
Tömegével váltottak jegyet erre a filmre a magyar mozikban: elkapkodták az IMAX‑helyeket a hétvégére
"Mindannyian ismerjük a művet, mindannyian tudjuk, mit jelent, tudjuk, mit ígér, és remélhetőleg a film közönsége is úgy érzi majd, hogy betartottuk ezt az ígéretet"







