Borbás Marcsi éveken át titokban küzdött meg a veserákkal, a betegségéről még a szüleinek sem beszélt.
Noha a szilveszter a legtöbb ember számára az önfeledt bulizásról szól, nem árt ilyenkor sem óvatosnak lenni. A szórakozóhelyeken az utóbbi időben ugyanis gyakran fordul elő, hogy ismeretlenek egy óvatlan pillanatban az italokat némi droggal spékelik meg, amivel komoly veszélyt okozhatnak. A Pénzcentrum ezért most összegyűjtött pár olyan jelet, amiről könnyedén felismerhetővé válik, ha valaki bajba kerül.
Noha a szilveszter a legtöbb ember számára az önfeledt bulizásról szól, nem árt ilyenkor sem óvatosnak lenni. Ez alatt pedig nem csupán a túlzott alkoholfogyasztás és ezáltal a másnaposság elkerülését kell érteni, a szórakozóhelyeken ugyanis az utóbbi időben gyakran fordul elő, hogy ismeretlenek egy óvatlan pillanatban az italokat némi droggal spékelik meg, amivel óriási veszélynek tehetik ki áldozataikat.
A Pénzcentrum ezért most összegyűjtött pár intő jelet, amiről könnyedén felismerhető, ha valaki bajban van, de arra is adunk pár tanácsot, hogy miként kerülhető el, hogy bedrogozzanak valakit.
Így ismerhetők fel a tünetek
A National Health Service kiemelte, számos tényező befolyásolhatja, hogy a tünetek miként jelentkeznek az emberi szervezetben a megspékelt ital elfogyasztása után. A Daily Mail cikke szerint ezek közé tartozik az áldozat által fogyasztott alkohol vagy kábítószer mennyisége és típusa, az esetlegesen szedett egyéb gyógyszerek, valamint a fizikai állapota és az életkora.
"Az áldozatok általában zavartak és tájékozatlanok, emellett hallucinációkat és paranoiát tapasztalhatnak" - közölte a Dr. Lynn Thomas. A St John Ambulance orvosigazgatója hozzátette, nagyon fontos, hogy ilyen esetekben orvosi segítséget kérjünk, és az érintett személy mellett maradjunk, és nyugtassuk meg őt.
A tünetek gyorsan, 5-20 percen belül jelentkezhetnek, és akár 12 órán keresztül is fennállhatnak. Az áldozatok elveszíthetik egyensúlyukat vagy gyenge lehet a koordinációjuk, bizonytalanul állnak a lábukon. Ilyen esetekben fontos, hogy az érintettek biztonságos helyre kerüljenek, amíg orvosi segítséget kapnak.
A bedrogozott bulizók a kommunikációval is küszködhetnek, illetve látásproblémákat is tapasztalhatnak. Nehézségeik lehetnek a látásuk fókuszálásával, vagy homályos látásra panaszkodhatnak. Az egyéb lehetséges tünetek közé tartozik a hasi fájdalom, a hányinger vagy hányás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az italba kevert drog hatása miatt előfordulhat olyan is, amikor valaki nem reagál a külső hatásokra, vagy a légzésével lesz probléma. Amennyiben az áldozat eszméletét veszti, de rovábbra is rendesen lélegzik, akkor az orvosi segítség megérkezéséig stabil oldalfekvésbe kell őt helyezni. Ha a légzés leáll, akkor pedig azonnal meg kell kezdeni az újraélesztését.
A legjobb az óvatosság
Dr. Lynn Thomas persze a lapnak nem csak azt az esetet vázolta, amikor már megtörtént a baj, hasznos tanácsokat adott arra vonatkozóan is, hogyan maradhatunk biztonságban a szórakozásunk során. A szakember javaslata alapján egy társaságnak érdemes mindig együtt maradnia, a fogyasztásukat összehangolni, illetve figyelni egymás alkoholfogyasztására. Ezen felül az is hasznos lehet, ha a társaságban kijelölnek egy olyan személyt, aki az este során végig józan marad és figyel a többiekre.
Amennyiben pedig valaki azt gyanítja, hogy a saját vagy valaki más italát megspékelték, akkor fontos, hogy figyelmeztesse a hely személyzetét és a rendőrséget, jelentse a gyanús tevékenységet, valamint azonnal orvoshoz forduljon segítségért.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.






