11 °C Budapest
Couple on yacht powering through sea

Durván áron alul kelt el a bukott magyar ásványvízkirály jachtja: vajon ki lehet a vevő?

2023. október 30. 17:33

Mintegy 150 milliós kedvezménnyel, 851 millió forintért kelt el Plutzer Tamás, az Aquarius-Aqua Kft. egykori tulajodnosának 34 méteres jachtja – számolt be a hírről a G7.

Harmadszor hirdették meg, és ezúttal el is adták az ország egykori legnagyobb ásványvízgyártójának utolsó érdemi vagyonelemét, egy 34 méteres jachtot. A hajóra legutóbb is volt érvényes ajánlat, sőt erős árversenyben jelentősen felsrófolták az árat, de végül a vevő visszalépett – írja a G7. A lap megjegyezte, a hajó a felszámolás alá került Aquarius-Aqua Kft. tulajdonában volt, a cég minden más vagyonelemét értékesítették már, a jachton azonban jó ideje próbál sikertelenül túladni a felszámoló.

Amit pedig a hajó volt tulajdonosáról tudni érdemes: a vállalat a kezdeti gyors felfutást követően rossz üzletpolitikát választott, aminek az lett az eredménye, hogy egyes szerződéseiknél minden eladott palackon buktak. A cég ezután áfacsalási ügybe keveredett, a vállalat többségi tulajdonosát pedig 2016-ban le is tartóztatták. Ebből a krízisből a vállalat már nem is tudott kikászálódni, és bár volt egy kísérlet a megmentésére, végül felszámolás alá került. A felszámolás során a vállalat fő vagyonelemei némi hátszéllel Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerültek. A jacht azonban megmaradt. 

A G7 a cikkében megjegyezte: a jachtból származó bevétel jelentős része valószínűleg a költségvetésbe folyhat be. Az adócsalási ügy miatt ugyanis az adóhatóság csak a 2012-2016 közötti időszakra több mint 3 milliárd forintnyi adóhiányt, bírságot és késedelmi pótlékot állapított meg a cégnél, azaz a NAV-nak jelentős követelése van a felszámolás alatt álló vállalattal szemben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?