Lecsaptak az állami vagyonkezelő egykori főigazgatójára: hűtlen kezelés gyanúja miatt vitték el
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori főigazgatóját csütörtökön elfogták és őrizetbe vették.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori főigazgatóját csütörtökön elfogták és őrizetbe vették.
Az egykor népszerű bizsulánc hazai leányvállalatának felszámolója hivatalosan is megerősítette a bolthálózat teljes megszűnését.
A csődhelyzet és az elrendelt felszámolási eljárás a Széchenyi István Egyetemet (SZE) nem érinti: az intézmény továbbra is stabil és kiegyensúlyozott módon működik – tudatta közleményében a győri egyetem.
Felszámolási eljárás indult a győri Széchenyi István Egyetem vagyonkezelő alapítványához kötődő HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. ellen.
A nagy múltú hazai vállalat sorsa közel négy éve pecsételődött meg.
A nagy múltú fényforrásgyártó megmaradt ingatlanjaira március 20-tól lehet licitálni.
A Borháló országos hálózattal rendelkezik, legtöbb üzlete Budapesten található, de számos vidéki városban is jelen vannak.
Bár a Dunai Vasmű 2025-ben gyakorlatilag leállt, és a felszámolási eljárások nyomán több ezer munkahely szűnt meg, az év második felében kisebb fordulat is történt...
Bár egy ideig még látszott a fény az alagút végén, végül olyan csődbe kerültek a tulajdonosok, hogy még a gyár teljes ipari berendezése eladósorba került.
A Salford Red Devils rögbicsapatot felszámolta a brit Felsőbíróság a felhalmozott adósságok miatt, véget vetve a 152 éves klub történetének.
Globálisan a vállalati fizetésképtelenségek száma 2025-ben 6 százalékkal, 2026-ban pedig további 5 százalékkal nőhet egy előrejelzés szerint.
A tatai képviselők végre döntöttek: a város él az elővásárlási jogával, így önkormányzati kézbe kerülhet a történelmi jelentőségű várárok Tóváros felé eső szakasza.
A Sheffield United amerikai tulajdonosai nem cáfolták, hogy kapcsolatba léptek a rivális Sheffield Wednesday eladását intéző felszámolókkal.
A Sonder hétfőn csődöt jelentett, egy nappal azután, hogy a Marriott International közölte: véget ért a két vállalat közötti együttműködési megállapodás.
Megkezdődhet a rossz állapotú, elhagyatott fülkék eltávolítása Budapest utcáiról - a Közgyűlés elfogadta az erről szóló javaslatot.
A Sheffield Wednesday tulajdonosa, Dejphon Chansiri kénytelen volt csődeljárás alá helyezni a klubot.
A kormány három rendelettel teljes állami irányítás alá vonta a Dunaferr-csoport felszámolási folyamatát, stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítve az ügyet.
A hongkongi tőzsde hétfőn hivatalosan is törölte a listáról az Evergrande-et, amely korábban több mint 50 milliárd dollár értékű vállalat volt.
Az OKF tájékoztatása szerint a bejelentett káresetek majdnem felét már kezeték, de így is több ezer van még hátra.
A csődeljárásról szóló törvény friss rendelkezései szerint a felszámolási eljárás megindításához az adósnak legalább egymillió forint tőketartozással kell rendelkeznie.