Sajtóhírek szerint az ír edző a szlovák Slovan Bratislava kispadján folytathatja, de a Fradi padjára is van már jelölt.
Nem szerepel többet a magyar válogatottban Karakas Hedvig, a BHSE világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok cselgáncsozója.
Nem szerepel többet a magyar válogatottban Karakas Hedvig, a BHSE világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok cselgáncsozója. A klub honlapjának tájékoztatása szerint a 33 éves klasszis hosszas vívódás után hozta meg döntését.
Motivációt, erőt még érzek magamban, a szívem is vinne előre, de van, amikor az embernek az eszére kell hallgatnia. Az olimpia utáni időszakban sokat rágódtam a folytatáson, és megéltem nehéz napokat is, de az érzéseimet analizálva eljutottam oda, hogy képes lettem kimondani: vége az élsportolói pályafutásomnak
- jelentette ki Karakas Hedvig, aki 23 éves élsportolói karriert tudhat maga mögött. Toncs Péter tanítványa kifejtette, 2012 óta három komoly műtéten esett át, de mindháromból talpra tudott állni. Pályafutása legszebb pillanatainak a 2020-as Európa-bajnoki diadalt, a londoni olimpiai ötödik helyet és a rendkívül sikeres 2009-es évet nevezte meg.
Karakas kifejtette, a Honvédnál változatlanul versenyzőként is rendelkezésre áll, és csapatbajnokságokon, kisebb versenyeken szívesen segíti klubját.
Körvonalazódik egy edzői pálya is, az utánpótlással fogok foglalkozni az egyesületnél. Emellett pedig igent mondtam a Nemzetközi Judo Szövetség állásajánlatára is, ahol a versenyszervezői csapat tagja leszek majd. A sport mellett nagy hangsúlyt fektettem a tanulmányaimra is, a Testnevelési Egyetemen alapdiplomát szereztem sportszervező szakon, most a mesterdiplomámat csinálom. Ezen kívül posztgraduális képzésen nemzetközi kapcsolatok és sportdiplomáciai szakon is diplomáztam, és természetesen van egy középfokú judo szakedzői végzettségem is
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- tette hozzá Karakas, aki kétszer lett az év női dzsúdósa Magyarországon, 2020-ban pedig az év legjobb női sportolójának választották meg az újságírók.
Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








