A búza eddig viszonylag jól alkalmazkodott a magyarországi felmelegedéshez, a következő évtizedekben azonban egyre több gyenge termésű év jöhet.
Hamarosan véget is érhet a tavaszi meleg: már szombaton megérkezik a hidegfront, aminek a következtében 12-18 fok lesz a maximális hőmérséklet. Hétfőn viszont már nem számíthatunk 10 foknál melegebbre – olvasható az idokep.hu-n.
Napokon belül véget ér a meleg, napos tavaszi időjárás. Észak-Európa felett még mindig nagy mennyiségben jelen lévő sarkvidéki eredetű légtömeg fog lezúdulni, ami a Kárpát-medencét sem kíméli.
A lehűlés két ütemben érkezik majd: először szombaton, egy gyengébb hidegfront éri el hazánkat, ami visszább veti a nappali felmelegedést. 20 fokra már sehol sem számíthatunk, de nagyon hideg ekkor még nem lesz: 12-18 fok közötti maximumok várhatóak a hétvége során. Emellett jóval szelesebb lesz az idő, hiszen szombaton nyugati, majd vasárnap délnyugati szél érkezik erős lökésekkel.
De ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen az igazi lehűlés hétfőn érkezik. Erődteljes hidegfront jön ugyanis esővel, záporokkal és csak a biztonság kedvéért viharos széllel. A hét első két napja így kifejezetten szeles, hűvös lesz: napközben már több helyen a 10 fokot se fogja elérni a hőmérséklet.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







