Kihúzták a Hatoslottó 36. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 200 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Bár még messze a járvány előtti szint, de jócskán megnövelte bevételeit 2020-hoz képest Fluor Tomi cége. A friss üzleti beszámoló szerint az Elnöki ügy Kft. kicsivel több mint 23 millió forint bevételt termelt tavaly - a dokumentumok alapján a zenész osztalékot nem vett ki.
Ugyan még nem hozta a járvány előtti szintet, de jócskán megnövelte bevételeit a tavalyi évben Fluor Tomi cége: az egy főt (véghetően őt) foglalkoztató Elnöki ügy Kft. 2021-ben ugyanis kicsivel több mint 23 millió forint bevételt termelt a friss üzleti beszámoló szerint.
A vállalat 2019-ben 36 milliós bevételt hozott, egy évre rá viszont mindössze 7,9 millió forintot termelt a járvány miatti lezárások és elmaradó bulik következtében. A friss beszmoló szerint Fluor cége 2021-ben 15,5 millió forint adózott eredményt termelt. A csatolt dokumentum alapján Fluor Tomi tavaly nem vett ki osztalékot a cégből.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







