Kitálalt a Diósgyőr volt sportigazgatója: Sokan a meg nem érdemelt egzisztenciájukat féltik a magyar futballban

Pénzcentrum: Aki ma látja a pályafutásodat volt sportigazgatóként, szakíróként vagy elemzőként, könnyen azt hiheti, hogy ez egy tudatosan megtervezett karrierút volt. Honnan indult ez az egész? Mikor dőlt el benned, hogy nem feltétlenül játékosként, hanem a futball háttérvilágában szeretnél dolgozni?

Horváth Csenger: Egészen korán. Édesapám vitt ki egy megyei másodosztályú mérkőzésre, és gyakorlatilag azonnal megfogott a futball hangulata. Nem is feltétlenül maga a játék, hanem az egész közeg. Az emberek, az érzelmek, a közösségi élmény. Onnantól kezdve szinte minden szabadidőmet a futball körül töltöttem.

Játszottam én is, de nagyon hamar felismertem, hogy játékosként nincsenek olyan adottságaim, amelyekkel magas szintre juthatnék. Ezzel nem volt különösebb problémám. Sokkal jobban érdekelt az, ami a pálya mellett történik. Hogy hogyan épül fel egy klub, hogyan működik a játékosmegfigyelés, hogyan születnek döntések, hogyan lehet egy csapatot fejleszteni.

A testvérem közben akadémiai szinten futballozott, később külföldre is került, így rajta keresztül egyre mélyebben beleláttam a profi futball világába. Én pedig elkezdtem minden olyan képzést elvégezni, amit csak lehetett. Edzői licencek, scouting tanfolyamok, szakmai előadások: gyakorlatilag minden érdekelt, amiből tanulni lehetett. A belga Double Pass szervezésében a legfiatalabbként az országban sportigazgatói diplomát szereztem.

Ez azért nem volt annyira egyszerű időszak, mert Magyarországon akkoriban még jóval kevesebb lehetőség volt arra, hogy valaki ilyen irányban képezze magát.

Szerintem ma sem ideális a helyzet, mert a magyar futballközeg még mindig meglehetősen zárt rendszer. Sokszor úgy érzem, hogy konkrétan lehetetlen bekerülni és tanulási lehetőséghez jutni; pedig minél több ember gondolkodik a futballról, minél több tudás érkezik be a rendszerbe, annál jobb lesz maga a rendszer is.

A modern futball ma már tudásalapú iparág: a világ vezető klubjai rengeteg energiát fektetnek az innovációba, az adatelemzésbe, a scoutingba, az oktatásba. Egyre több helyen használják a mesterséges intelligenciát is döntéseknél. Nálunk sokszor még mindig olyan reflexek működnek, amelyek évtizedekkel ezelőtt alakultak ki: ez nem azt jelenti, hogy nincs fejlődés, a probléma inkább az, hogy közben mindenki más is fejlődik, és sok esetben gyorsabban.

A pályád szempontjából meghatározó találkozás volt egy portugál szakember, Luis Castro érkezése Debrecenbe. Ő ma már a spanyol élvonal egyik elismert edzője, de akkoriban Magyarországon még alig ismerték. Hogyan kerültél kapcsolatba vele?

A testvéremen keresztül. Ő dolgozott vele, és említette neki, hogy van egy srác, aki rengeteget foglalkozik magyar játékosokkal, sok meccset néz, scoutinggal foglalkozik, és szívesen segítene. Castro felhívott, azt mondta, üljek autóba és menjek le Debrecenbe. Nagyjából ezzel indult az egész, aztán gyakorlatilag minden nap mellette voltam.

Nem túlzás azt mondani, hogy ott kaptam meg az igazi futballképzésemet. Nem könyvekből, nem előadásokon, hanem a gyakorlatban. Ott ültem a megbeszéléseken, ott voltam az edzéseken, részt vettem a játékosmegfigyelésben, fordítottam neki, segítettem neki eligazodni a magyar közegben. Rengeteget beszélgettünk futballról. Arról, hogyan működik egy sikeres klub, hogyan kell játékosokat kiválasztani, hogyan kell rendszert építeni. Utólag visszanézve ez elképesztően nagy szerencse volt. Olyan tudást kaptam tőle, amihez Magyarországon akkor nagyon nehéz lett volna hozzájutni.

Mit tanultál tőle a legtöbbet?

Talán azt, hogy a futballban a legfontosabb dolog a gondolkodás minősége. Sokan azt hiszik, hogy a siker kulcsa egy jó edzés vagy egy jó taktika. Valójában a jó döntések sorozata vezet eredményre. Castro minden helyzetet rendszerszinten vizsgált. Nem egy-egy problémát akart megoldani, hanem azt nézte, hogyan lehet az egész működést jobbá tenni. Ez rám is nagyon nagy hatással volt.

A másik az elképesztő munkamorál, amit érdemes megemlíteni vele kapcsolatban. Ma már sokan látják benne a sikeres spanyol élvonalbeli edzőt, de én azt az embert ismertem meg, aki hajnalban is ugyanazzal a lelkesedéssel elemzett egy ifjúsági mérkőzést, mint egy felnőtt bajnokit. Ez nagyon sokat adott nekem.

Debrecen után több területen is dolgoztál a futballban, a legtöbben a DVTK sportigazgatójaként ismertek meg országosan - komoly visszhangot keltett, hogy valaki ilyen fiatalon kapjon ilyen szintű megbízatást a magyar labdarúgásban. Hogyan kerültél Miskolcra, és mit láttál akkor a klubban?

A DVTK egy különleges történet volt, kívülről is látszott, hogy óriási potenciál van benne. Magyarország egyik legnagyobb hagyományú klubjáról beszélünk, komoly szurkolótáborral, komoly identitással, komoly infrastruktúrával. Ugyanakkor azt is lehetett látni, hogy nagyon sok kiaknázatlan lehetőség maradt a rendszerben.

Amikor megkerestek, nem egy kész, tökéletesen működő klubhoz érkeztem. Sokkal inkább egy olyan helyzetbe, ahol mindent újra kellett gondolni, ami szükséges egy professzionális klub működtetéséhez. Ez engem mindig jobban motivált, mint egy kész rendszer működtetése. Azt láttam, hogy vannak értékek, vannak emberek, vannak hagyományok, de modernizációra is szükség van. Szakmai folyamatokban, döntéshozatalban, scoutingban, utánpótlásban, gyakorlatilag minden területen.

Horváth Csenger

De nem csak azért húzták fel a szemöldöküket, mert fiatal voltál, hanem mert a szokásos panelek helyett egy konkrét előadással mutatkoztál be a sajtónak. Ilyet addig nem láttunk. Érezted azt, hogy a szinte teljesen új megközelítéssel máris sikerült valakiket felidegesítened?

A futballban mindenki eredményt akar; a szurkoló a következő meccset nézi akár már akkor is, ha az előzőt még fél órája se fújták le. A tulajdonos a következő szezont nézi. A média a következő hetet. Egy sportigazgatónak viszont három-öt évben kell gondolkodnia. Ez sok konfliktust szülhet; ha valaki rendszert épít, annak az eredménye nem feltétlenül látszik két hónap alatt. Viszont ha sikerül végigvinni, akkor sokkal stabilabb alapokat teremt.

A klubok döntő többsége nem készült fel a piaci elvű, alapú működésre, ezt ma már láthatjuk. Én ezt is előre jeleztem akkor, hogy fenntartható üzleti modell és stabil szakmai alapok nélkül nem lehetsz sikeres és fenntartható sem.

Szóval ott tartunk, hogy sok területről, sokféleképpen figyelhetted a magyar labdarúgást, pláne sokszor hasonlíthattad a külföldi szemlélethez. Szerinted mi most a magyar foci legnagyobb problémája?

Még mindig nem tudtuk teljesen levetkőzni a múlt örökségét. Nagyon sok olyan gondolkodásmód, beidegződés és működési modell él tovább, amely a modern futballban egyszerűen nem versenyképes. Miközben a világ legjobb klubjai elképesztő tempóban fejlődnek, nálunk sok helyen még mindig ugyanazok a viták zajlanak, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt.

Nem arról van szó, hogy nincs fejlődés. Sokkal jobb stadionok, jobb körülmények vannak, több pénz van a rendszerben. De a futball nem attól fejlődik igazán, hogy szebb lesz az épület. A tudás fejlődését sokkal nehezebb megteremteni.

A futballban ma mindenki ugyanazokat a mérkőzéseket látja, mindenki hozzáfér ugyanazokhoz az adatokhoz. A különbséget az jelenti, hogy ki mit kezd ezekkel az információkkal.

A magyar futball egyik legnagyobb kihívása szerintem az, hogy hogyan tudunk több tudást behozni a rendszerbe. Több szakembert, több gondolatot, több vitát. A legjobb futballországokban folyamatos szakmai verseny van, nálunk pedig sokszor inkább személyi viták jellemzőek. Egy futballközeg akkor fejlődik, ha új emberek, új ötletek és új szemléletek jelennek meg benne. Ha mindenki ugyanazoktól tanul, ugyanazokat a mintákat ismétli és ugyanazokat a válaszokat adja ugyanazokra a problémákra, akkor nagyon nehéz előrelépni. A futball ma már globális iparág. Ha valaki bezárkózik, egyszerűen lemarad.

Az utánpótlás kérdése talán minden magyar futballról szóló beszélgetésben előkerül. Te hogyan látod jelenleg a magyar játékosképzés helyzetét?

A helyzet összetettebb annál, mint hogy egyszerűen kijelentsük, hogy jó vagy rossz. Vannak tehetséges játékosaink. Voltak korábban is, vannak most is, és lesznek a jövőben is. Magyarországon mindig volt futballtehetség. A kérdés az, hogy ezekből a tehetségekből mennyi jut el nemzetközi szintre. A modern futballban már nem elég tehetségesnek lenni; olyan környezet kell, amely képes a tehetséget fejleszteni, versenyeztetni és folyamatosan kihívások elé állítani.

Amatőr klubok, ahonnan mereíteni lehetne, haldokolnak, az emberek alig mozognak és sportolnak itthon. Alapok nélkül meg nem lehet építkezni.

Az akadémiarendszer szerinted mennyire tölti be ezt a szerepet?

Vannak pozitívumai és vannak hiányosságai is. Az infrastruktúra sokat fejlődött, ez vitathatatlan. A körülmények nagyságrendekkel jobbak, mint húsz évvel ezelőtt. A kérdés pedig itt is az, hogy szakmailag hogyan használjuk ki ezeket a lehetőségeket. Egy akadémia nem attól lesz sikeres, hogy szép az épület vagy jó a pálya. Attól lesz sikeres, hogy hány olyan játékost képez, aki később magas szinten futballozik Végső soron ez az egyetlen valódi mérce.

A tehetségeink kevés hozzáadott értéket kapnak attól a rendszertől, amire ráadásul nyugat-európai szinten is kiemelkedő mennyiségű közpénzt költünk. A 'kiemelt akadémiák' többségében mindössze címkézések, nincs mögött valódi “akadémiai” szintű tartalom, helyettük a humán erőforrás fejlesztésbe, iskolai testnevelésbe és a lokális nevelőklubok fejlesztésébe kellett volna fektetni.

Miközben klubszinten sok kritikát fogalmazunk meg leginkább azért, mert a Fradi mellé senki nem tudott odaérni a főtáblákra, a válogatott az elmúlt években komoly eredményeket ért el akkor is, ha a vébéről most - megint - lemaradt. Minek köszönhető a siker?

Marco Rossi munkájának mindenképpen nagyon nagy szerepe van benne. De mondok meglepőt is: Rossi nem egyedül teremtette meg a fejlődést, hanem kellettek hozzá azok a "fociapukák", akik mertek lépni akár az országból is, és nem itthon képezni a gyereket - talán elég Szoboszlai Zsoltot említeni.

Szerintem az egyik legfontosabb dolog, amit Rossi hozott, az a világos identitás. A válogatott pontosan tudja, mit akar játszani, pontosan tudja, milyen erősségei vannak, és nem akar másnak látszani, mint ami. A másik pedig az, hogy kialakult egy olyan közösség, amelynek nagyon erős a belső kohéziója. A modern futballban ez legalább annyira fontos, mint a taktika.

Fenntartható ez a fejlődés?

Szerintem igen, de csak akkor, ha a háttérben folyamatosan érkeznek az új játékosok. A válogatott sikerei önmagukban nem oldják meg a magyar futball problémáit; ahhoz az kell, hogy a képzésből folyamatosan érkezzenek olyan futballisták, akik nemzetközi szinten is versenyképesek, mint fentebb említettem is.

A válogatott jelenlegi sikereit meg kell becsülni, de közben mindig a következő generációra kell figyelni.

Kanyarodjunk vissza Diósgyőrbe. Ejtettünk már szót arról, hogy az életkorod és a szakmai hozzáállásod is figyelmet generált, csakhogy aztán viszonylag rövid idő alatt rendkívül éles konfliktusok alakultak ki körülötted. Utólag hogyan látod ezt az időszakot?

Az elején őszintén hittem benne, hogy hosszú távon lehet valami komolyat építeni. Nem azért mentem Diósgyőrbe, hogy egy-két átigazolási időszakot levezényeljek vagy néhány hónapot eltöltsek ott. Rendszerben gondolkodtam, és azt gondoltam, hogy a klub adottságai alapján akár az ország egyik legjobban működő futballklubja is lehet.

Nagyon hamar szembesültem ugyanakkor azzal, hogy a magyar futballban sokszor nem szakmai kérdések mentén alakulnak a folyamatok. Azt hittem, hogy ha valaki dolgozik, érvel, számokkal, adatokkal, nemzetközi példákkal támasztja alá az álláspontját, akkor abból szakmai vita lesz. Na, itt nem ez történt: nem szakmai viták alakultak ki, hanem személyes támadások kereszttüzébe kerültem.

Magyarország

Diósgyőr VTK

Piaci érték: 6,48M €

Edző: Takács Péter

Bajnokság: OTP Bank Liga

Jelenlegi helyezés: #11

OTP Bank Liga helyezése

# CSAPAT	M	GY	D	V	RG	KG	GK	P
10. MTK Budapest	33	9	11	13	55	62	-7	38
11. Diósgyőr VTK	33	6	10	17	39	65	-26	28
12. Kazincbarcika	33	6	4	23	31	70	-39	22

Adatlap létrehozva: 2026.06.24.

A hírek arról szóltak, hogy gyors távozásodban szerepet játszott egy incidens, amikor egy szurkolókkal teli kocsmában jelentél meg, és verbális csatába keveredtél velük. Ez valóban megtörtént?

A távozásom óta is jó kapcsolatot ápolok sok emberrel DIósgyőrben, köztük rengeteg szurkolóval. Szerintem ezzel válaszoltam a kérdésre: ha megjelentem volna emberkedni meccs után a kocsmánál, akkor ezek a jó kapcsolatok nem maradtak volna meg az életemben.

Oké, szakmázzunk tovább. Többször beszéltél arról is, hogy Magyarországon sokszor nem a pénz hiányzik, hanem a szemléletváltás. Mit értesz ez alatt?

Az elmúlt években rengeteg forrás érkezett a magyar futballba. Sokkal jobb infrastruktúrával dolgozunk, mint korábban. Sokkal több lehetőség áll rendelkezésre. Ez önmagában pozitív dolog. A probléma az, hogy a pénz önmagában nem old meg semmit: ha ugyanazok a hibás döntések születnek meg, akkor csak a pénzt dobtuk ki az ablakon.

A futball fejlődésének alapja mindig az emberi tudás. Az, hogy kik dolgoznak benne, hogyan gondolkodnak, hogyan képezik magukat, mennyire nyitottak új ötletekre. Ebben van még szerintem nagyon sok tennivalónk. 

Gyakran érzed azt, hogy a magyar futball fél az új gondolatoktól?

Nem feltétlenül fél, inkább bizalmatlan velük szemben. A futball minden országban konzervatív közeg bizonyos értelemben, és ez nagyon igaz Magyarországra. Ha valaki valami újat mond, sokszor az első reakció nem az, hogy nézzük meg, működhet-e, hanem az, hogy miért akar változtatni. Pedig a világ legjobb klubjai folyamatosan változnak. Aki nem változik, az lemarad.

A magyar futballban nem a változástól félünk. Nem a magyar futball, hanem a benne dolgozók egy nagyobb része fél, hogy elveszíti a meg nem érdemelt egzisztenciáját.

Az MLSZ szerepéről is sok a folyamatos vita, mást gondol róla egy adott klub vezetése, a szurkolók és a média is. Szerinted mi az, amiben a szövetségnek kulcsszerepe van, és mi az, ami már inkább a klubok felelőssége?

A szövetségnek elsősorban kereteket kell biztosítania. Versenyrendszert kell működtetnie, szabályoznia kell a rendszert, hosszú távú stratégiát kell alkotnia, és olyan környezetet kell teremtenie, amely ösztönzi a fejlődést. Ugyanakkor a mindennapi szakmai munka döntően a kluboknál zajlik: a játékosokat nem a szövetség képzi és fejleszti, hanem ők. A napi edzésmunka minősége, az edzők felkészültsége, a klubok szakmai filozófiája alapvetően meghatározza, milyen játékosok kerülnek ki a rendszerből. Ezért szerintem nagyon fontos lenne, hogy a klubok között erősebb legyen a szakmai verseny.

Hatalmas fejlesztendő terület még az MLSZ által tartott licences edzőképzés és a specialisták, vezetők képzése. Jelenleg az MLSZ túlszabályozza a rendszert, ami nem segíti a piaci elvű működést, ráadásul így nem is kerül ki elegendő szakember az akkreditált képzésekből.

Emlékezetes csörtét vívott például a Ferencváros az MLSZ-szel a magyarszabály okán. Tényleg akkora szamárság ez, mint ahogy a zöld-fehérek beállították?

Részben jogos a kritika, ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez nagyon összetett probléma. Egy edző mindig eredménykényszer alatt dolgozik. Ha egy klubnál két-három rossz mérkőzés után már megkérdőjelezik az edző helyét, akkor természetes, hogy sokan a biztosabb megoldásokat keresik. A fiatal játékosok beépítése viszont időt, türelmet és következetességet igényel, amihez megint csak stabil környezet kell. 

A nemzetközi futballban is azok a klubok tudnak sikeresen fiatalokat nevelni és beépíteni, ahol világos stratégia van, és ezt rövid távú eredményektől függetlenül is következetesen végigviszik. A túlszabályozott piac viszont megöli a valódi versenyt. A piac rendezi ezeket a kérdéseket egészséges módon, ha nincs egészségtelen központi beavatkozás.

Tehát a magyar kluboknál hiányzik ez a türelem?

Sok esetben igen. A futballban természetesen mindenki eredményt akar, ez teljesen normális. De hosszú távú építkezést nem lehet kizárólag rövid távú szempontok alapján végezni. Szerintem a magyar futball egyik legnagyobb kihívása éppen az, hogy hogyan lehet összehangolni a rövid távú eredménykényszert a hosszú távú fejlesztéssel.

Ha egyetlen területet kellene megnevezned, ahol a legnagyobb előrelépésre lenne szükség, mi lenne az?

A tudásmegosztás. Szerintem a magyar futballnak sokkal nyitottabbnak kellene lennie, több szakmai vitára, több nemzetközi kapcsolatra, több képzésre, több együttműködésre lenne szükség. A világ legjobb futballközegeiben folyamatos a tanulás, senki sem gondolja azt, hogy már mindent tud. Ha ezt a szemléletet sikerülne még erősebben meghonosítani Magyarországon, akkor hosszú távon nagyon sokat léphetnénk előre.

És talán ez is a legfontosabb: el kell fogadnunk, hogy a futballban nincs végállomás. Nincs olyan pont, amikor kijelenthetjük, hogy készen vagyunk. A fejlődés folyamatos folyamat, és aki megáll, azt előbb-utóbb mindenki megelőzi. Jelenleg fiatal és tehetséges embereknek nem perspektíva ez a közeg.

címlapkép és fotók: Gosztola Judit/Pénzcentrum