Megelégelték a diósgyőri szurkolók a nihilt: komolyat léptek az ultrák, mindenkit csatlakozni hívnak
A diósgyőri szurkolók határozatlan időre bojkottálják a csapat hazai és idegenbeli mérkőzéseit, miután a klubvezetés elutasította a követeléseiket.
A diósgyőri szurkolók határozatlan időre bojkottálják a csapat hazai és idegenbeli mérkőzéseit, miután a klubvezetés elutasította a követeléseiket.
A felcsúti, idén a válogatottban is bemutatkozott támadó elmondta, melyik karácsonyi édesség a gyengéje, de szót ejtett a terveiről is.
Az Újpest a kiesőzónából várja a bajnokság hétvégi folytatását, és most már nem csak a játékkal, hanem egymással is foglalkozik edző és játékos.
A két hónapja nyeretlen Újpest hazai pályán játszik a Ferencvárossal a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójában, s már a döntetlen is bravúros eredmény lenne a számára.
Megint egy keleti rangadón voltak a legtöbben a hétvégén, a kupacsapatok miatt pedig most csonka fordulót rendeztek.
A diósgyőri ultrák egyre dühösebbek a csapat teljesítménye miatt, ráadásul máris jön a következő keleti rangadó.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr pénteken közös megegyezéssel szerződést bontott két légiósával, a szlovén Rudi Pozeg Vancasszal és a bosnyák Sinisa Sanicaninnal.
Az újpestieknél tényleg kitört a futball-láz, messze ez volt a legnézettebb meccs az egész nyitóhétvégén.
A magyar élvonalbeli labdarúgócsapatok tavaly több mint 35 milliárd forintot fordítottak alkalmazottaik bérezésére, ami jelentősen meghaladja az országos átlagot.
Lemondott posztjáról Valdas Dambrauskas, a DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője.