Csatlakozz az év legijesztőbb és leghangulatosabb jelmezes futásához, melyet Veszprémben a Pannon Egyetem A épülete előtti közösségi téren rendeznek meg.
A futam kevés izgalmat tartogatott: még a 11-14. kör között csatázott a dobogóért Lewis Hamilton és a végül dobogón végzett Max Verstappen.
A pole-pozícióból rajtoló George Russell nyerte a Forma–1-es Osztrák Nagydíjat Spielbergben, a Mercedes brit pilótája mögött pedig Max Verstappen és a pontversenyt vezető Kimi Antonelli állhatott fel a dobogóra.
A 28 éves versenyző vasárnapi sikerével az idei szezonban a második, pályafutása során pedig a hetedik futamgyőzelmét ünnepelhette. A második helyen a Red Bull négyszeres világbajnok holland pilótája, Max Verstappen ért célba, míg a harmadik pozíciót a világbajnoki pontversenyben élen álló olasz Kimi Antonelli szerezte meg a másik Mercedesszel.
A brutális hőség miatt több versenyző alatt is megállt a versenyautó, de komoly baleset nem történt. A futam kevés izgalmat tartogatott: még a 11-14. kör között csatázott a dobogóért Lewis Hamilton és a végül dobogón végzett Max Verstappen, hosszú távon pedig utóbbi járt jól; Hamilton csak ötödik lett annak ellenére, hogy a második rajthelyről indult. A világbajnokság már a jövő hétvégén, a silverstone-i Brit Nagydíjjal folytatódik.
címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







