Hagyományos toronyházas lakások és otthonok Budaörsön. Az otthonok tisztának, gondozottnak és színesen ünnepeltnek tűnnek. Nagyszerű példa a volt kommunista stílusú épületek vonzóvá és jól lakottá tételére.

Durva átrendeződés történt az ingatlanpiacon: ez a korosztály veszi a legdrágább otthonokat

2026. június 30. 15:23

Érezhetően fiatalodik a magyar lakáspiac: a Duna House elemzése szerint 2026 első öt hónapjában a vevők csaknem fele 40 év alatti volt. Ezen belül a harmincasoké a főszerep – a 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát, így messze ők a piac legaktívabb szereplői.

A harmincasok nemcsak a legaktívabbak, hanem a legtöbbet is ők költik: náluk a legmagasabb a tipikus vételár, miközben az országos középérték 50 millió forint körül alakul. A húszas éveikben járók a legszerényebb büdzsével érkeznek, az ötven felettiek pedig – kisebb, könnyebben fenntartható otthonok felé fordulva – ismét lejjebb viszik a tipikus vételárat.

Az egyik legmeglepőbb tanulság, hogy a fiatalok már az induláskor is komoly méretben gondolkodnak. A húszas korosztály tipikus első otthona országos viszonylatban már 70 négyzetméter körüli, és közülük minden második kifejezetten családi házat vásárol. Az ingatlanok mérete a harmincasoknál tetőzik – ők veszik a legnagyobb otthonokat.

„A harmincas korosztály azért meghatározó, mert náluk egyszerre több életesemény találkozik: ekkor alapítanak családot, ekkor van igazán szükségük nagyobb otthonra, és az Otthon Start óta a finanszírozás is elérhetőbb a számukra. Ezért nem véletlen, hogy egyszerre ők a legaktívabbak és ők is költenek a legtöbbet" – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A generációk földrajzilag is kettéválnak

A fiatal, családalapító korosztály húzódik leginkább kifelé: a 20–40 évesek fordulnak a legnagyobb arányban az agglomeráció felé, jellemzően a megfizethetőbb négyzetméterárért és a kertes ingatlanért cserébe vállalva az ingázást. Az idősebbek ezzel szemben helyben maradnak – a hatvan felettiek közel kétharmada vidéki ingatlant vásárol, és náluk a legalacsonyabb a budapesti vétel aránya. A főváros felé arányaiban éppen a középkorú, 50–60 éves vevők fordulnak a leginkább.

Az idősebb korosztálynál erőteljesen jelen van a kisebbe költözés is: a hatvan felettiek közül minden harmadik kifejezetten azért vásárol, hogy kisebb, könnyebben fenntartható otthonba költözzön. Náluk a legkisebb a tipikus alapterület és a legalacsonyabb a vételár is.

Az új építésű sokaknak drága

Az új építésű lakás iránti kereslet minden korcsoportban visszafogottabb: még a piac legaktívabb, családalapító harmincas korosztálya is inkább azonnal beköltözhető, használt ingatlant választ. A fejlesztők egy része épp erre az árérzékeny keresletre és az Otthon Start adta lehetőségre reagál: egyre tudatosabban keresnek olyan lokációt, ahol az áraikat a program nettó 1,5 millió forintos négyzetméteres korlátja alatt tudják tartani, hogy a támogatott hitellel vásárló fiataloknak is elérhetők legyenek. A panellakás eközben leginkább a húszas korosztály belépő terméke maradt.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A piac fiatalodása hónapról hónapra is jól kirajzolódik: az év eleje óta érezhetően nőtt a 30 év alatti vásárlók súlya, miközben a középkorú korosztályé visszafogottabbá vált. „A fiatalok aktivitása kijelöli a következő időszak legnagyobb kérdését is: meg tudja-e szólítani az új építésű kínálat ezt a fiatal, árérzékeny keresletet. Azok a beruházók, akik az Otthon Start limitjéhez igazítják az árazásukat és a lokációjukat, jó eséllyel megfogják ezt a réteget – a többiek viszont továbbra is csak egy szűkebb keresleti bázisra építhetnek" – tette hozzá Szegő Péter.

A fiatalokat a támogatott hitel hozta helyzetbe

A fiatal vásárlók térnyerése mögött a finanszírozás átrendeződése áll. Az MNB Lakáspiaci jelentése szerint az Otthon Start révén a lakáshitel-kibocsátásnak már mintegy 80 százaléka kamattámogatott hitel, 2026 első negyedévében pedig a budapesti lakások 40, a vidékiek 38 százalékát első lakásukat vásárlók vették meg – szemben az egy évvel korábbi 25, illetve 27 százalékkal.

Ez a fordulat a hitelpiacot is átírta. A DH Group hitelközvetítő tagvállalata, a Credipass tapasztalata szerint a fiatal, első lakásukat vásárlók ma jellemzően már a megfelelő támogatott konstrukció kiválasztásával kezdik a lakáskeresést, nem pedig fordítva. Ugyanis ma már nem az a kérdés, hogy a fiatal vevő felvesz-e hitelt, hanem hogy melyik támogatott konstrukció illik a helyzetéhez. Sokan már az ingatlankeresés előtt tisztában vannak a pontos kerettel, amelyből gazdálkodhatnak – és egyre többen kombinálják az Otthon Startot a további elérhető támogatásokkal.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32