Büntetőpárbajok döntöttek két meccsen is a vb hétfői játéknapján; Paraguay a négyszeres világbajnok Németországot, Marokkó pedig Hollandiát búcsúztatta.
Egy királyság végét látjuk? Borzasztó formában az egykori világbajnok, súlyos kérdések merültek fel a jövőjéről
A hongkongi rapidcsapat-világbajnokságon elszenvedett négy egymást követő veresége, valamint az előző havi oslói tornán elért, csalódást keltő negyedik helye után újra téma a sportsajtóban, hogy a korábbi világbajnok mennyit kíván még áldozni a profi sakkozásra - írta a The Guardian.
Carlsen 2002 óta, azaz 11 éves kora óta nem kapott ki egymás után négyszer, azonban ez most csaknem 25 év után ismét megtörtént. Hongkongban még jól indult számára a verseny, hiszen egy döntetlen után két győzelmet is aratott: többek között régi riválisát, az ukrán veterán Vaszil Ivancsukot is kétvállra fektette egy olyan partiban, amely a norvég nagymester védjegyének számító stílus mintapéldája volt. Carlsen fokozatos szorításban tartotta ellenfelét, amelyet még a súlyos időzavarban is sikeresen tartott fenn, és hasonló magabiztossággal múlta felül a kínai Hszü Hsziang-jüt is a következő fordulóban.
A mélyrepülés az indiai Ardzsun Erigaisi elleni partival vette kezdetét, akit a norvég zseni néhány héttel korábban Malmőben még legyőzött. Ezúttal azonban az indiai nagymester egy látványos vezéráldozattal indított, heves királyszárnyi támadással diadalmaskodott.
A következő körben Carlsen egy teljesen döntetlen közeli végjátékban hajszolta túl a győzelmet az örmény Sant Szargszjan ellen, ám egyetlen figyelmetlen lépéssel elnézte a bástyáját. Bár a nap utolsó két fordulóját kihagyta, másnap ismét alulmaradt, ezúttal a világbajnokjelöltek tornájának korábbi győztesével, Dzsavohir Szindarovval szemben.
Az év végéig Carlsennek reálisan nincs lehetősége arra, hogy teljesen visszavonuljon a professzionális sakkozástól. Augusztus elején Párizsban védené meg címét az e-sport-világkupán: ennek a tornának az időzítése ugyanakkor komoly feszültséget szül, hiszen ütközik a rangos saint-louis-i Grand Chess Tour-versennyel, a Sinquefield-kupával. A vezető amerikai nagymesterek megosztottak a kérdésben: Hikaru Nakamura és Hans Niemann a párizsi viadalt választották, míg Fabiano Caruana, Wesley So és Levon Aronján St. Louisban ülnek majd asztalhoz.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







