A hétvégi labdarúgó-program pénteken indul, és ezúttal is több izgalmas összecsapást tartogat.
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke egy feszült hangulatú sajtótájékoztatón jelentette be, hogy előrehozott elnökválasztást ír ki a klubnál. A döntés hátterében az áll, hogy a csapat sorozatban a második idényét zárja jelentősebb trófea nélkül. A 79 éves sportvezető egyúttal megerősítette, hogy ismét megméretteti magát az elnöki posztért - számolt be a BBC Sport.
Pérez azután hozta meg ezt a döntést, hogy a Barcelona vasárnap a Camp Nouban rendezett El Clásicón 2-0-ra legyőzte a Realt. Ezzel a katalánok három fordulóval a szezon vége előtt bebiztosították sorozatban második bajnoki címüket.
Az elnök a sajtótájékoztató során többször is összetűzésbe keveredett az újságírókkal, és a vezetése elleni "szervezett kampányról" beszélt.
Nem megyek sehova, itt vagyok, és indulok a választáson. Ha valaki jelöltként akar indulni, itt a lehetőség. De ne az árnyékból intézkedjenek, különböző kiadványokon és sajtóorgánumokon keresztül
– hangsúlyozta a sportvezető.
A spanyol sajtóban korábban névtelen források arra utaltak, hogy Pérez már túlságosan fáradt az elnöki teendők ellátásához. Erre az elnök rendkívül hevesen reagált: felszólította "a háttérből szivárogtatókat", hogy nyíltan fedjék fel a kilétüket.
Keményen dolgozom. Korán kelek, és én fekszem le utoljára. Megértem a frusztrációt, de ha valaki elfelejtette volna: az én időszakom alatt 37 trófeát nyertünk
– jelentette ki, majd hozzátette, hogy a klub százezres tagsága továbbra is mögötte áll.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Pérez nemcsak a médiát és lehetséges riválisait vette célba, hanem a spanyol bajnokságot, a La Ligát is keményen bírálta, egyenesen "rendszerszintű korrupcióról" beszélve. A sajtótájékoztató során felhozott egy női újságíróról szóló cikket is, amelyben megkérdőjelezte a szerző futballszakmai hozzáértését. A közel kilencvenperces eseményt az elemzők egybehangzóan szokatlannak és rendkívül konfrontatívnak értékelték.
A Real Madrid a jelenlegi szezonban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében esett ki a Bayern München ellen, ami miatt a szurkolók körében komoly elégedetlenség tapasztalható. A csapaton belüli feszültséget jól jelzi, hogy Kylian Mbappé hozzáállása miatt szervezett kampány indult a francia csatár ellen. Emellett Federico Valverde a múlt hónapban kórházba is került, miután az öltözőben hevesen összeszólalkozott csapattársával, Aurélien Tchouaménivel. Erről itt írtunk:
Pérez még januárban menesztette Xabi Alonsót a vezetőedzői posztról, azonban utódja, Álvaro Arbeloa várhatóan szintén távozik a klubtól. Sajtóértesülések szerint José Mourinho, a Benfica jelenlegi trénere áll a legközelebb ahhoz, hogy visszatérjen a madridi kispadra, amelyet 2010 és 2013 között már irányított. Pérez azonban egyelőre nem kívánt nyilatkozni az edzőkérdésről.
A Barcelona a sajtótájékoztatót követően hivatalos közleményt adott ki. Ebben jelezték, hogy a klub jogi osztálya "gondosan tanulmányozza Pérez kijelentéseit és vádjait", valamint mérlegelik a szükséges jogi lépések megtételét.
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.








