A tárcavezető szerint a magyar egészségügy kritikus helyzetben van, mert nincs elegendő, megfelelően képzett és megbecsült szakdolgozó a betegek mellett.
A Ferencváros labdarúgócsapata tavaly 21 milliárd forintból gazdálkodott. Ebből 8 milliárdot fordítottak a játékosok fizetésére. A hazai szinten egyeduralkodó büdzsé a kedvező magyar adózási feltételekkel párosulva európai szinten is jelentős versenyelőnyt biztosít a klubnak - számolt be a Blikk.
A hazai élvonalbeli futballkluboknak május 31-ig kell közzétenniük az előző évi pénzügyi beszámolójukat. A címvédő Ferencváros már nyilvánosságra is hozta az adatait. A zöld-fehérek tavalyi 21 milliárd forintos költségvetéséből 8 milliárdot tett ki a labdarúgók bérköltsége. Egy nagyjából harmincfős kerettel számolva ez játékosonként átlagosan évi bruttó 260 millió forintos jövedelmet jelent. Az összegek eloszlása a csapaton belül természetesen nem egyenletes. A kulcsjátékosok ennél jóval magasabb gázsira számíthatnak.
Szabados Gábor sportközgazdász szerint a 8 milliárdos bérköltség egyáltalán nem meglepő. A nemzetközi trendek alapján a futballklubok általában a teljes költségvetésük 60-70 százalékát is fizetésekre fordítják, hiszen maguk a sportolók állítják elő a "terméket".
Ehhez viszonyítva a ferencvárosi arány kifejezetten racionálisnak mondható. A klub hazai szinten kiemelkedő anyagi helyzete egyértelműen magyarázza a csapat évek óta tartó magyarországi dominanciáját. Az igazi fegyvertényt azonban a nemzetközi összevetés jelenti.
A Ferencváros európai versenyelőnye nagyrészt a magyarországi adózási környezetben, konkrétan az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) rendszerében rejlik. Míg külföldön, például egy osztrák csapatnál a bruttó bér felét is elvihetik a közterhek, nálunk a fizetéseket mintegy 15 százalékos elvonás terheli.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.
Create your own user feedback survey(Címlapkép - Hegedüs Róbert, MTI/MTVA)
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Videó: hogy kerül a magyar zöldség 24 órán belül a boltok polcaira?
A Pénzcentrum lépésről lépésre követi végig, hogy lesz a kertészetből indulva villámgyorsan friss áru az Aldi üzleteiben.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








