A hétvégi labdarúgó-program pénteken indul, és ezúttal is több izgalmas összecsapást tartogat.
Ünnepelnek a vb-újonc karibi ország szurkolói: visszatér a legendás edző, aki vébére vitte őket
Ismét a 78 éves Dick Advocaat irányítja a világbajnokságra készülő curacaói labdarúgó-válogatottat. A posztjáról korábban családi okok miatt távozó holland szakember visszatér a csapathoz, ezzel ő lesz a világbajnokságok történetének legidősebb szövetségi kapitánya a nyári tornán.
A holland edző tavaly novemberben történelmi sikert ért el, amikor az ország történetében először juttatta ki a karibi csapatot a világbajnokságra. Februárban azonban lemondott posztjáról, hogy súlyosan beteg lánya mellett lehessen. Helyét honfitársa, Fred Rutten vette át, aki viszont most hétfőn távozott a kispadról, ezzel ismét megnyitva az utat elődje előtt.
Mivel Advocaat lányának állapota időközben javult, a szakember jelezte visszatérési szándékát. Bár a helyi labdarúgó-szövetség néhány nappal ezelőtt még elzárkózott az ötlettől, a játékosok egyértelmű támogatásának köszönhetően kedden hivatalosan is bejelentették a korábbi kapitány újbóli kinevezését.
A curacaói válogatott június 14-én, Németország ellen kezdi meg szereplését az észak-amerikai rendezésű világbajnokságon. A csoportkörben Elefántcsontpart és Ecuador lesz még az ellenfelük.
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







