Kiderült, ennyiért biztosítják az NB I-es sztárfocistákat: egy komoly sérüléssel milliókat bukhatnak

Pénzcentrum: Technikai értelemben biztosítási alkuszként dolgozol, sportbiztosításokra specializálódtál, de valójában ennél jóval összetettebbnek tűnik az, amivel foglalkozol. Hogyan definiálnád a saját szerepedet?

Koczka Gergely: Az egész történet onnan indult, hogy egyszerűen nem létezett Magyarországon olyan biztosítási termék, amely valóban sportolókra lett volna szabva. Voltak klasszikus balesetbiztosítások, léteztek általános konstrukciók, de ezek nem vették figyelembe a profi vagy félprofi sport sajátosságait.

Mi azt láttuk, hogy van egy teljesen üres piaci rés: klubok, szövetségek, sportolók tömegei működtek úgy, hogy ha komoly sérülés történt, gyakorlatilag nem volt mögöttük valódi pénzügyi védelem.

Ezért kezdtünk el olyan konstrukciót építeni, amely ténylegesen sportolókra lett kitalálva. Olyan elemeket tettünk bele, amelyek a sportban valóban számítanak: műtéti térítés, keresetpótlás, rehabilitációs támogatás, illetve pályafutást veszélyeztető sérülések esetén nagyobb összegű kifizetés. Emellett meg kellett teremteni a teljes kárrendezési és adminisztrációs hátteret is.

A nehézség nemcsak technikai volt. Meg kellett értetni a sportvilággal, hogy ez nem egy fölösleges költség, hanem védelem. Magyarországon sokáig az volt a gondolkodás, hogy „majd megoldjuk”, ha baj van. Csakhogy amikor egy játékosnak elszakad a keresztszalagja, hónapokra kiesik, műtétek, rehabilitáció, keresetkiesés jön, akkor hirtelen már nem olyan egyszerű a helyzet.

Mikor láttad meg először, hogy ebből valóban komoly hiány van a magyar sportban?

A 2010-es évek elején vált nagyon egyértelművé, pedig a 90-es években még voltak ezzel kapcsolatos próbálkozások. Több biztosító kínált olyan balesetbiztosításokat, amelyeket sportolók is megköthettek. Csakhogy ezeknél nagyon gyorsan elszállt a kárhányad. Rengeteg sérülés történt, sok volt a visszaélés is, és a biztosítók egyszerűen kivonultak erről a piacról.

Az lett a vége, hogy gyakorlatilag egy évtizedig senki nem akart sportolókat biztosítani. És itt nem amatőr vasárnapi focistákról beszélünk, hanem profi vagy félprofi sportolókról, NB I-es játékosokról, válogatottakról.

Amikor mi elkezdtünk ezen dolgozni 2012-2013 körül, gyakorlatilag a nulláról kellett felépíteni mindent. Szerencsénk volt, mert találtunk olyan biztosítói partnereket, akik szerették a sportot, és látták, hogy itt valós igény van erre.

Koczka Gergely biztosítási szakértő, sportbiztosítási specialista.

Neked személyesen mennyire volt szívügy ez a terület?

Nagyon. Én magam is versenysportoltam, teniszeztem, első osztályú szinten játszottam, és a baráti köröm tele volt profi sportolókkal. Kézilabdázók, futballisták, válogatott játékosok. Rengeteg olyan történetet láttam közelről, amikor valaki súlyosan megsérült, hónapokra kiesett, megoperálták, rehabilitációra járt, és közben senki nem segített neki.

Egyszer egy kávézás alkalmával beszélgettünk régi sportoló barátokkal, és az egyikük arról mesélt, hogy több komoly műtéten van túl, de soha senki nem fizetett neki semmit. Nem volt biztosítás, a klubnak nem volt rendszere, egyszerűen nem létezett ilyen gondolkodás. Akkor döbbentem rá, hogy itt nem egyszerűen egy üzleti lehetőségről van szó, hanem egy strukturális problémáról.

A mai napig él a fejemben az a jelenet, amit személyesen éltem át egy NB I-es labdarúgóklubnál. Az még hagyján, hogy nem volt normális rendezvénybiztosítási kötvényük, de az ezért (is) felelős operatív vezető megmutatta azt is, hogy persze, hogyne lenne biztosításuk a sportolókra. Százezer forintos kötvény, egy egész csapatra, vagyis csaknem harminc profi, első osztályban játszó labdarúgóra. Azt hittem, rosszul látok.

Furcsa módon a sportgazdasági szektor a gazdasági válság utáni időszakban kezdett el épülni.

Szerintem a válságok mindig ráébresztik az embereket arra, mennyire fontos a biztonság. Amíg van pénz, addig sok klub és sportoló hajlamos azt gondolni, hogy majd megoldják a problémákat. Kifizetik a műtétet, a rehabilitációt, a kezeléseket: csakhogy amikor szűkül a költségvetés, amikor bizonytalanná válik a finanszírozás, akkor hirtelen minden más megvilágításba kerül.

Egy másfél milliós műtét vagy több hónapnyi rehabilitáció már nem aprópénz. Ilyenkor értik meg a klubok és a sportolók is, hogy a biztosítás nem luxus. A biztosítás nem akkor fontos, amikor minden rendben van, hanem akkor, amikor baj történik.

Külföldön mennyivel járnak előrébb a sportbiztosítás terén?

Ég és föld a különbség. Külföldön teljesen természetes, hogy egy profi sportoló mögött komoly biztosítási háttér van. Ott nem vita tárgya, hogy ez kell-e. A kérdés inkább az, hogy milyen konstrukcióban működik.

Németországban például teljesen megszokott, hogy a játékosnak saját biztosítása van, amely hosszabb sérülés esetén átveszi a fizetésének jelentős részét. Vagyis: ha valaki adott esetben fél évre kidől, nem marad ellátás nélkül. Itthon még sok helyen ott tartunk, hogy örülnek, ha egyáltalán van valamilyen biztosítás.

Pedig pontosan lehet látni, mennyire törékeny ez a rendszer. Elég egy keresztszalag-szakadás vagy Achilles-sérülés, és egy sportoló hónapokra kiesik. Külföldön erre készülnek, nálunk sokszor még mindig improvizálnak.

A magyar sport most egy bizonytalanabb időszak elé nézhet, legalábbis amíg a most felállt kabinet nem mondja meg, hogy működik egész pontosan a sportfinanszírozás. Ez szerinted növeli majd a biztosítás jelentőségét?

Biztos vagyok benne. És nem azért, mert több sérülés lesz, hanem mert kevesebb tartalék lesz a rendszerben. Tizenhárom évnyi adatunk van arról, hogyan alakulnak a sérülések különböző sportágakban: pontosan látjuk, hogy vannak szezonok, amikor semmi komoly nem történik, aztán jön egy év, amikor egy csapatnál három-négy súlyos sérülés is előfordul. Ilyenkor derül ki, hogy van-e mögötte rendszer.

És azt is látni kell, hogy a magyar sportban rengeteg klub működik nagyon szűk mozgástérrel. Ha egyszerre több játékos sérül meg, az nemcsak sportszakmai, hanem gazdasági probléma is.

A sportbiztosítás jelenlegi modellje szerinted mennyire működik jól Magyarországon?

Szerintem nem ideális. Most jellemzően a klub köti a biztosítást, és a klub a kedvezményezett is. Ez egy bizonyos szintig működik, de hosszú távon nem tartom fenntarthatónak.

Én háromszereplős rendszert építenék. A szövetségnek is részt kellene vállalnia benne, a klubnak is, és igenis a játékosnak is hozzá kellene járulnia. Nem irreális összegekről beszélünk. Ha valaki keres havi kétmillió forintot, akkor abból negyvenezer forintot biztosításra fordítani szerintem nem vállalhatatlan. Csak ehhez szemléletváltás kell, főleg edukáció, de már a fiatal sportolók esetében is – sőt, főleg náluk.

A sportolók mennyire nyitottak a biztosításra? Megértik azt, hogy erre igenis komoly szükség van, vagy egy plusz teherként, adminisztrációként tekintenek rá?

Vegyes a kép. Vannak nagyon tudatos sportolók, akik értik, hogy ez a saját biztonságukról szól. De nagyon sokan még mindig rövid távon gondolkodnak. És nemcsak a sportolók, hanem a klubvezetők egy része sem meri ezt igazán felvállalni. Félnek konfliktust vállalni, félnek attól, hogyan reagál majd egy menedzser vagy egy játékos. Pedig külföldön ez teljesen normális. Ott a biztosítás ugyanúgy része a profi létnek, mint az erőnléti edzés vagy a rehabilitáció.

A magyar sportvezetés mennyire partner abban, hogy biztosításokat kössenek?

Vannak kiváló sportvezetők, de sok helyen még mindig hierarchikus gondolkodás működik: a szövetségnek kellene megteremteni az alapot, hogy arra a klubok és a játékosok biztosítása épülhessen. A modell lényege az lenne, hogy segítsék a klubokat és a sportolókat. Nem az a lényeg, hogy kipipáljuk a kötelező adminisztrációt, hanem hogy valódi rendszert építsünk. Én mindig azt mondom: a biztosítás nem egy papír, amit beadunk valahova, hanem biztonság.

Mennyire nehéz ma Magyarországon speciális sportbiztosítási terméket működtetni?

A legtöbb biztosító nem szeret sportolókkal foglalkozni, mert magas a kockázat. Egy ilyen rendszer mögé komoly kárrendezési, IT- és adminisztrációs háttér kell. És ez nem olyan, hogy holnap eldöntjük, és jövő héten már működik. Egy több mint tíz éve épített állományról beszélünk. Ráadásul a sportbiztosítás önmagában nem egy hatalmas üzlet. Ezt sokan félreértik. Nem ebből fog meggazdagodni bárki. Én azért csinálom, mert hiszek benne, hogy szükség van rá.

A sportolók számára ma milyen lehetőségek vannak? Mekkora összegekről beszélünk?

Olyan terméket készítettünk, amelyeket kifejezetten sportolók köthetnek meg. Ez azért fontos, mert a hagyományos biztosításoknál a profi sportoló státusz sokszor automatikusan drágít vagy kizár bizonyos sérüléseket. Nálunk viszont eleve sportolókra szabott konstrukcióról van szó.

Sportágtól és csomagtól függően nagyjából évi 60 és 350 ezer forint között mozognak a konstrukciók. A komolyabb csomagok már valódi segítséget tudnak nyújtani egy súlyos sérülésnél. Magyarországon sok embernek ez tényleg sok, de már említettem: akár több millió forinton kereső sportolóknak rá kellene szánniuk az egy-két százalékot erre a keresetükből, mert egyszerűen ez a saját érdekük.

Mennyire vagy optimista a jövőt illetően?

Óvatosan optimista vagyok. Rengeteg munka van még, edukáció kell minden szinten: sportolóknál, klubvezetőknél, szövetségeknél, szülőknél. De azt látom, hogy egyre többen értik meg, hogy ez nem felesleges adminisztráció.

Szerinted a magyar sportban mennyire kezelik jól a prevenció kérdését?

Nagyon sok helyen rosszul. És ez nemcsak pénzkérdés, rengeteg sérülés megelőzhető lenne. A gyerekek egy része úgy kerül komoly sportközegbe, hogy egyszerűen nincsenek meg az alapjai. Nincs megfelelő koordinációjuk, nincs törzserő, nincs stabilitás. Nem tanítják meg őket jól mozogni. Pedig ez alap lenne.

Sokkal több pénzt kellene költeni rekortán pályákra, közösségi sportterekre, alapmozgás-fejlesztésre. Tanítsuk meg a gyerekeket futni, esni, koordinálni. Ezek nem látványos dolgok, de hosszú távon óriási különbséget jelentenek – és nekik se mindegy később, mennyit lesznek sérültek pusztán azért, mert az alapokat senki nem fektette le.

A biztosítás tehát csak az egyik része a történetnek.

Pontosan, a biztosítás utólag segít. De a cél az lenne, hogy kevesebb sérülés történjen. Ehhez viszont komoly szakmai háttér kell: erőnléti edzők, rehabilitációs szakemberek, prevenciós programok, megfelelő edzésmunka. És igen, ide tartozik az is, hogy a sportolók hogyan élnek. Mennyit alszanak, hogyan étkeznek, mennyire figyelnek oda magukra.

A szülők szerepe mennyire fontos a sportban? Nem is kizárólag a biztosítási szektorra gondolok, hanem eleve hogyan állnak hozzá ahhoz, ha a gyerekük sportol?

A szülők kihagyhatatlan láncszemei a történetnek. Számtalan példát látni azzal kapcsolatban, hogy a szurkoló szülők milyen stílusban kommunikálnak mérkőzésen a gyerekkel, egymással és a játékvezetőkkel. Ez megengedhetetlen, ezzel nagyon gyorsan kezdeni kéne valamit, nem mehet tovább így. Nemcsak sportolót kell nevelni, hanem sportkultúrát is építeni. És ha egyszer sikerülne eljutni oda, hogy a magyar sportban ez ugyanolyan természetes legyen, mint Nyugat-Európában, akkor már megérte az egész – és ezt most nem csak a biztosításra értem.

Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!

Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.

címlapkép és fotók: Gosztola Judit/Pénzcentrum