Mivel a repüléstől való félelem az egyik legismertebb fóbia, talán nem meglepő, hogy sokan jobban félnek tőle, mint magától a külföldön eltöltött pár naptól vagy...
Keményen kiosztotta a Roland Garros szervezőit a korábbi világelső: ezt szeretné azonnal elérni
Iga Swiatek a Roland Garros pályáinak biztonságosabbá tételét sürgeti, a héten ugyanis több játékos is megsérült, miután megbotlott a játéktér alapvonala mögött elhelyezett akadályokban, elsősorban a hirdetőtáblákban és az esőtakarókban - számolt be a The Guardian.
Iga Swiatek, a korábbi világeslő sürgős intézkedésre hívta fel a szervezőket, miután több játékos is megsérült a Roland Garroson. Pénteken a török Zeynep Sönmez egy átemelés utáni visszafutás közben rohant neki az alapvonal mögött álló reklámtáblának, majd a földre zuhant. Az ápolást követően párospartnerével, Tatjana Mariával együtt kénytelenek voltak feladni a második fordulós mérkőzésüket.
Korábban a belga Alexander Blockx az egyik edzőpálya alapvonala mögött elhelyezett esőtakaróban botlott meg. A baleset során kificamodott a bokája, így vissza kellett lépnie a tornától. A brit Katie Boulter szintén egy táblában botlott meg a pénteki mérkőzése közben. A játékos az X-en követelte az akadályok eltávolítását: "Ezeknek menniük kell. Most szerencsém volt, de legközelebb lehet, hogy nem lesz."
Iga Swiatek szerint egyértelmű, hogy változtatásra van szükség.
Ha ilyen esetek történnek, reagálni kell rájuk. Biztosan léteznek más megoldások is a szponzorok megjelenítésére
– nyilatkozta a lengyel teniszező. Hozzátette: reméli, hogy a szervezők hamarosan biztonságosabb alternatívát találnak a hirdetések elhelyezésére. A probléma ráadásul nem új keletű: 2017-ben David Goffin is egy hasonló baleset miatt kényszerült feladni a harmadik fordulós mérkőzését.
A Roland Garros az egyetlen olyan Grand Slam-torna, ahol az alapvonal mögött ehhez hasonló reklámtáblákat és esőtakarókat helyeznek el. Bár a US Openen is találhatóak hirdetőtáblák az Arthur Ashe Stadionban, azok közvetlenül a hátsó falhoz simulnak, így nem akadályozzák a mozgást. Salakpályán ez a kialakítás különösen veszélyes, mivel a teniszezők a borítás sajátosságai miatt az alapvonaltól jóval távolabb, mélyebben védekeznek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A francia nyílt teniszbajnokság ráadásul az egyetlen olyan nagy torna, ahol még mindig vonalbírókat alkalmaznak, a reklámtáblákat pedig közvetlenül mellettük helyezik el. Marta Kosztyuk azonban szkeptikus a változtatásokkal kapcsolatban.
Vannak olyan szabályok, amelyeket bármi történik is, egyszerűen nem lehet megváltoztatni. Nem számít, hogy mennyit beszélünk róla
– fogalmazott az ukrán teniszező.
Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.
Create your own user feedback survey
Szédületes aranyérem: győzött a magyar 4x100-as váltó az Eb-n, két arany is összejött csütörtök este
200 méter után csak hatodik volt a magyar váltó, Németh Nándor és Milák Kristóf viszont ritkán látható hajrát produkáltak, és egyetlen karcsapás döntött a magyar...
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






