A spanyol élvonal valamennyi csapata pályára lép szombat este, így a szurkolók egyszerre kilenc mérkőzés közül választhatnak.
Nagyon fontos figyelmeztetés a vb-re utazó szurkolóknak: vészharangot kongat több szervezet is
Több tucat emberi jogi szervezet utazási figyelmeztetést adott ki a nyári VB miatt az Egyesült Államokba látogatók számára. A lépést azzal indokolták, hogy a szurkolókat önkényes fogva tartás, kitoloncolás és egyéb jogsértések fenyegethetik - írta a Reuters.
A figyelmeztetés alig két hónappal a júniusban kezdődő torna előtt jelent meg. A szervezetek szerint a fő veszélyforrást a Trump-kormányzat széles körű bevándorlási szigorításai jelentik. Emellett aggodalomra ad okot a kisebbségeket és az LMBTQ-közösség tagjait érintő szövetségi szintű jogvédelem visszaszorulása is. Az állásfoglalás rámutat: a szurkolókat, játékosokat, újságírókat és egyéb látogatókat faji profilalkotás, valamint elektronikus eszközeik átvizsgálása fenyegetheti. Továbbá az idegenrendészeti őrizetben tapasztalható esetleges embertelen bánásmód is komoly kockázatot jelenthet számukra.
A jogvédők szerint az Egyesült Államokba utazáskor a bevándorló hátterű személyek, az etnikai kisebbségek, valamint az LMBTQ-közösség tagjai vannak a legnagyobb veszélynek kitéve. Ezért azt javasolják minden látogatónak, hogy legyen rendkívül óvatos, és feltétlenül készítsen vészhelyzeti tervet.
Az ACLU közleményében felszólította a FIFA-t, hogy éljen a világbajnokság rendezéséből fakadó nyomásgyakorlási képességével. Arra kérik a szervezetet, hogy követelje meg az amerikai kormánytól minden látogató alapvető emberi jogainak tiszteletben tartását. A jogvédők jelezték: a Dignity 2026 koalíció tagjai már korábban is sürgették a FIFA-t a cselekvésre. A nemzetközi labdarúgó-szövetség azonban mindeddig nem tett érdemi lépéseket.
A FIFA válaszában a saját alapszabályára hivatkozott. Közölték, hogy továbbra is elkötelezettek a nemzetközileg elismert emberi jogok mellett. A torna kapcsán tett vállalások bizonyítékaként több intézkedést, köztük egy külön emberi jogi tanácsadó testület felállítását is felsorolták. Az amerikai külügyminisztérium egyelőre nem reagált a sajtómegkeresésre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A mostani figyelmeztetés az Amnesty International márciusi nyilatkozatát követi. Abban a szervezet megállapította, hogy a torna messze eltávolodott a FIFA által eredetileg ígért "biztonságos, szabad és befogadó" rendezvény ideájától. A világbajnokság során összesen 104 mérkőzést rendeznek az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában. A tizenegy amerikai rendező város egyike a New Jersey államban található East Rutherford, amelynek stadionja a döntőnek is otthont ad majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026









