Nem biztos, hogy a közbiztonság és a higiéniai körülmények romlására a boltok környékén a készpénzhasználat kivezetése a megfelelő válasz.
A berlini tartományi parlament támogatja, hogy a német főváros pályázzon a 2036-os nyári olimpia megrendezésére. A csütörtöki szavazáson a kormányzó CDU és SPD mellett az AfD is az indítvány mellé állt, miközben a zöldek és a baloldali képviselők ellene voksoltak.
Az ellenzők elsősorban a várható költségeket és a pénzügyi kockázatokat bírálták. A baloldali Tobias Schulze arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt három olimpia végső költsége jóval meghaladta az eredeti terveket. Szerinte problémát jelent az is, hogy a már meglévő berlini sportlétesítmények jelentős része felújításra szorul.
Kai Wagner polgármester a szavazás előtt úgy fogalmazott: az olimpiai pályázat komoly lehetőséget jelenthet a fiatalabb generációk számára, és hozzájárulhat Berlin fejlődéséhez.
A tervek szerint a 2036-os berlini olimpia költségvetése 4,82 milliárd euró lenne, miközben a város 5,24 milliárd eurós bevétellel számol.
Németország elsődleges célja, hogy elnyerje a 2036-os játékok rendezési jogát. A pályázatnak szimbolikus jelentősége is van, mivel Berlin ezzel próbálná átírni az 1936-os, náci Németország idején rendezett olimpia történelmi örökségét.
Berlin mellett München, Hamburg és Észak-Rajna-Vesztfália is érdeklődik a rendezés iránt. Münchenben és Észak-Rajna-Vesztfáliában már tartottak népszavazást az ügyben, Hamburgban pedig jövő vasárnap döntenek erről. Berlinben ugyanakkor nem lesz referendum.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Német Olimpiai Bizottság szeptember 26-án választja ki azt a pályázót, amelyet benyújt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a 2036-os, a 2040-es vagy a 2044-es nyári olimpia rendezésére. A következő nyári játékokat 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig Brisbane rendezi.
Címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA
Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.
Create your own user feedback survey
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







