Október 18-án az őszi futballszezon egyik legizgalmasabb vasárnapja vár a szurkolókra
Eddig nem a tervek szerint alakul a focivébé fontos szegmense: hogy jönnek ki ebből a rendezők?
A visszaesés szinte minden rendező várost érint, így a turizmus várva várt fellendülése könnyen elmaradhat - tudósított a BBC Sport.
Az Amerikai Szálloda- és Szállásadó Szövetség (AHLA) jelentése szerint a nyári labdarúgó-világbajnokság szállodafoglalásai messze elmaradnak a várakozásoktól. A több mint 32 ezer szállodát képviselő szövetség részben a FIFA-t okolja a kialakult helyzetért. Az AHLA szerint a nemzetközi szövetség saját céljaira túl sok szobát kötött le, ami mesterségesen felhajtotta az árakat. Később azonban a foglalások nagy részét visszamondták, hatalmas űrt hagyva maguk után.
Bostonban, Dallasban, Los Angelesben, Philadelphiában és Seattle-ben a FIFA által lefoglalt szobák 70 százalékát törölték. A szállodák éveken át készültek a tornára, bevételeiket pedig egy olyan tanulmány alapján tervezték, amelyet még a FIFA rendelt meg. Ez az előrejelzés 185 ezer új munkahelyet és 17,2 milliárd dolláros GDP-növekedést ígért.
A FIFA határozottan visszautasította az értesüléseket: közleményük szerint minden lemondás a partnerekkel kötött szerződésekben rögzített határidőknek megfelelően történt. Hozzátették, hogy számos esetben kifejezetten a szállodák kérésére, még a határidő lejárta előtt felszabadították a szobákat.
A szövetség hangsúlyozza, hogy a külföldi szurkolók elmaradása komolyan veszélyezteti az esemény gazdasági hatásait. A látogatókat a magas jegyárak, a jelentős helyi közlekedési költségek, a magas adóterhek és a politikai helyzet egyaránt elriasztják. Bár a szállásdíjak a csoportok sorsolása utáni csúcshoz képest mintegy 20 százalékot estek az elmúlt hetekben, az árak továbbra is magasak. Bostonban például éjszakánként még mindig 300 dollár fölötti összegekkel kell számolni, ami jelentősen meghaladja a legtöbb szurkoló utazási költségvetését.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezt a tendenciát erősíti meg egy négy világbajnokságot is megjárt angol szurkoló példája. Ötfős társaságuk fejenként és éjszakánként mindössze 75 dolláros költségkerettel utazik. Emiatt inkább autót bérelnek, és a városközpontoktól 45-60 perces távolságra keresnek szállást. Az elszállásolást az Airbnb és az olcsóbb szállodák kombinációjával oldják meg. Eközben az Airbnb bejelentette, hogy a világbajnokság a platform történetének legnagyobb eseménye lehet, amely forgalomban még a 2024-es párizsi olimpiát is megelőzheti.
Az AHLA mindezek ellenére arra számít, hogy júniusban és júliusban javulni fognak a foglalási adatok. Sok szurkoló ugyanis csak a jegyvásárlás és a pontos menetrendek tisztázása után szervezi meg a szállását. A szállodák jelentős mértékben építenek az egyenes kieséses szakaszra is, amikor a drukkerek jellemzően már az utolsó pillanatban foglalnak. A szövetség végső következtetése szerint azonban a torna összességében aligha hozza majd el azt a gazdasági fellendülést és bevételt, amellyel eredetileg számoltak.
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.








