Az amerikai profi baseball-bajnokság, a MLB második legdrágább csapata 381 millió dolláros bérkerettel a háta mögött vasárnap zsinórban a tizenegyedik vereségét szenvedte el.
A 2028-as Los Angeles-i olimpia labdarúgótornája a megszokottnál korábban, már négy nappal a nyitóünnepség előtt elkezdődik. A mérkőzéseket hét amerikai nagyvárosban rendezik meg.
A szervezők bejelentették, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóváhagyta a terveket, így a férfi és a női futballtorna már július 10-én megkezdődik. A korábbi olimpiákhoz képest a mérkőzések két nappal korábban indulnak. Ezáltal a csapatok két extra pihenőnapot kapnak, amelyeket a helyszínek közötti utazásra fordíthatnak.
A találkozóknak New York, Columbus, Nashville, St. Louis, San Diego, San José és Los Angeles ad otthont. Az első öt városban csoportmérkőzéseket és negyeddöntőket bonyolítanak le. San Diegóban ezeken felül elődöntőket és bronzmérkőzéseket is rendeznek.
Friss és élő sporteredmények, hírek a Sportonlineon; KATT IDE!
A torna csúcspontjának a Pasadenában található, legendás Rose Bowl Stadion ad helyet. Az 1921-ben épült létesítményben egy női negyeddöntőt, valamint mindkét nem esetében elődöntőket és a végső döntőket is megrendezik. A férfi finálét július 28-án, a női döntőt pedig július 29-én játsszák. A Rose Bowl korábban az 1994-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének, illetve az 1984-es olimpia futballtornája fináléjának is otthont adott.
Elképesztő botrány a fociderbin: gumilövedék, verekedés volt a meccsen, fél órát sem tartott + videó
Félbeszakadt a paraguayi labdarúgó-bajnokság szuperrangadója, miután a rendőrség gumilövedékeket és könnygázt vetett be a lelátón kialakult összecsapások miatt.
-
Nem az AI veszi el a munkánkat (x)
Viszont az fogja eldönteni, ki marad talpon
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








