Fradi-Újpest és Arsenal-Chelsea a nap focicsemegéi, de emellett is mutatjuk a teljes mai menetrendet.
Virgil van Dijk, a Liverpool csapatkapitánya nyilvánosan kiállt Mohamed Szalah mellett, és kijelentette: azt szeretné, ha az egyiptomi csatár a klubnál maradna. A holland védő a Brighton elleni FA-kupa-győzelem után beszélt erről - írta meg a BBC.
Szalah a hétvégén góllal és gólpasszal járult hozzá a Brighton elleni 3-0-s sikerhez, amellyel a Liverpool bejutott az FA-kupa ötödik fordulójába. A 33 éves támadó decemberben még arról beszélt, hogy a klub cserben hagyta, és a gyengébb formát hozó időszakban megromlott a viszonya Arne Slot vezetőedzővel. Az Afrika-kupáról való januári visszatérése óta azonban minden Liverpool-meccsen kezdőként lépett pályára, két gólt szerzett és négy gólpasszt adott.
Szalah szerződése 2027-ben jár le, így elvileg már idén nyáron, kilenc év után távozhatna. Az al-Ittihád már 2023-ban megpróbálta leigazolni, és a szaúdi bajnokság klubjai továbbra is élénken érdeklődnek iránta. A Liverpool helyzetét ráadásul nehezíti, hogy nemrégiben a csatár nyilvánosan összekülönbözött a klubvezetéssel, erről bővebben is írtunk:
Van Dijk kiemelte, hogy Szalah továbbra is rekordokat döntöget: a Sunderland ellen adott asszisztjával beérte Steven Gerrardot a klub örökranglistáján, immár 92 Premier League-gólpassznál jár.
Mo még mindig vezér, és számomra, mint csapatkapitány számára fontos, hogy mellettem legyen. A jelenléte az egész csapatnak sokat ad
- mondta a 34 éves holland védő. Hozzátette: az egyiptomi mindig többet nyújt a csapatnak a puszta góloknál. Úgy vélte, most azért irányul nagy figyelem a találataira, mert ő maga állította magasra a mércét, és ha elmarad ettől, azonnal érkezik a kritika.
Szalah a szombati mérkőzés előtt az előző tizenkét Liverpool-meccsén mindössze egyszer talált be. A Brighton elleni büntetője volt a hetedik gólja ebben az idényben. A kontraszt jelentős, hiszen a múlt szezonban 34-et szerzett, 2017-es érkezése óta pedig összesen 252 találatnál jár.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Van Dijk, aki egy héttel Szalah tavaszi hosszabbítása után írt alá kétéves szerződést, maga is formahanyatlással küzd. A Liverpool mindössze 12 győzelemmel a hatodik helyen áll a Premier League-ben, huszonhat mérkőzést követően.
Mo helyzete ugyanaz, mint az enyém: egy éve van hátra a szerződéséből. Mindig azt akarom, hogy maradjon, mert jó barátok vagyunk, és évek óta együtt éltük meg a csúcsokat, valamint a kevésbé jó pillanatokat is
- tette hozzá a csapatkapitány.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







