A 23XI Racing nevű csapata a 2026-os Cup Series-szezon abszolút meglepetése, miután tavaly még egy trösztellenes per is veszélyeztette az alakulat jövőjét.
Mohamed Salah kikerült a Liverpool Inter Milan elleni Bajnokok Ligája keretéből, miután a Leeds elleni mérkőzés után nyilvánosan bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt - jelentette a Daily Mail.
A Liverpool döntése szerint a 33 éves egyiptomi támadó rövid időre kimarad a keretből, miután a Leeds elleni 3-3-as döntetlen után robbantotta a bombát. Salah a mérkőzést követően arról beszélt, hogy a klub "busz alá dobta", és hogy nincs kapcsolata Arne Slot vezetőedzővel.
A klub közlése szerint nem fegyelmi intézkedésről van szó, hanem egy olyan keretválasztási döntésről, amely a játékos és a klub érdekeit is szolgálja. Salah vasárnap és hétfőn még részt vett a csapat edzésein az AXA edzőközpontban, de végül nem utazik el a csapattal Olaszországba.
A sztárjátékos korábban kifejezte elégedetlenségét, miután sorozatban harmadszor kezdett csereként, ami azt jelenti, hogy az utóbbi három mérkőzésen (West Ham, Sunderland és Leeds ellen) összesen csak 45 percet játszott. "Nem hihettem el, hogy 90 percig a kispadon ültem. Ez a harmadik alkalom. Azt hiszem, ez az első ilyen eset a pályafutásom során" – nyilatkozta a támadó.
"Nagyon csalódott vagyok, annyi mindent tettem ezért a klubért az évek során, különösen a múlt szezonban. Úgy tűnik, a klub busz alá dobott engem. Így érzem" – folytatta Salah, aki azt is hozzátette: "Valaki azt akarja, hogy minden hibát rám hárítsanak. A klub sokat ígért nekem nyáron. Most a kispadon ülök, szóval elmondhatom, hogy nem tartották be ezeket az ígéreteket."
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az egyiptomi játékos 2027 nyaráig szóló kétéves szerződést írt alá a Liverpoollal a jelenlegi szezon elején. A nyilatkozat után a szaúd-arábiai, amerikai és európai klubok is felfigyeltek a helyzetére, és érdeklődhetnek iránta. Salah a Leeds elleni mérkőzés után azt is elmondta: "Régebben jó kapcsolatom volt (Slot menedzserrel). Most nincs semmilyen kapcsolatunk, és nem tudom, miért. Úgy tűnik, valaki nem akar engem a klubnál."
A Liverpool kedden az olasz bajnokságot vezető Inter ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában. A csapatból Cody Gakpo, Federico Chiesa és Wataru Endo is hiányozni fog sérülés miatt.
Szenzáció! Magyar versenyzőt igazolt az F1-es csapat akadémiája, egyenes az út a Száguldó Cirkuszba?
Sporttörténelmi mérföldkőhöz érkezett a 13 éves magyar gokartversenyző, Nagy Roland: csatlakozott ugyanis az Aston Martin Forma-1-es istálló utánpótlás-akadémiájához.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








