A 36 éves csatár a jövőben a családjára kíván összpontosítani, arról nem szólt, hogy edzőnek állna.
Lassan megszabadul a foci a VAR-rendszertől? Már az UEFA vezetése is beleszállt, mi lesz ebből?
A videóbíró-rendszer (VAR) használata túlságosan "mikroszkopikussá" vált, és kezd eltávolodni eredeti céljától – figyelmeztet Roberto Rosetti, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) játékvezetésért felelős igazgatója, aki szerint a technológiának továbbra is csak a nyilvánvaló, egyértelmű hibák kiszűrésére szabadna korlátozódnia - írja a The Guardian.
Rosetti hangsúlyozta, hogy bár nem kíván konkrét bajnokságok eseteire reagálni, általános tendenciának látja a videóbíró túlterjeszkedését. Emlékeztetett: amikor nyolc évvel ezelőtt elkezdték bevezetni a rendszert, a "nyilvánvaló, egyértelmű tévedések" korrigálása volt a kulcsfogalom.
Tapasztalatai szerint a technológia a tényszerű döntéseknél – például a leshelyzetek megítélésénél – kiválóan vizsgázott. A szubjektív megítélést igénylő szituációknál azonban sokkal bonyolultabb a helyzet. Úgy véli, sok helyen megfeledkeztek az eredeti irányelvekről, ezért a szezon végi egyeztetéseken újra napirendre kell tűzni az "egyértelmű, minden kétséget kizáró bizonyíték" követelményét.
Különösen aggasztónak tartja a lassított felvételek túlzott és helytelen használatát a szabálytalanságok megítélésekor. Rosetti a "moviola" hasonlattal élt – a régi vágóberendezésekre és a képkockáról képkockára történő elemzésre utalva –, amikor arról beszélt, hogy a szuperlassított felvételek torzíthatják a valóságot. Szerinte ha egy jelenetet kockáról kockára vizsgálnak, a játékvezetők olyan mozzanatokat is szabálytalanságnak láthatnak, amelyek valós sebességnél ártalmatlan szituációk. A lassítások ilyen típusú használata nem szolgálja a játék érdekeit, és felesleges beavatkozásokhoz vezet.
Friss és élő sporteredmények, hírek a Sportonlineon; KATTINTS IDE!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az igazgató a közvélemény és a média felelősségére is rámutatott a jelenlegi helyzet kialakulásában. Brüsszelben, az UEFA éves kongresszusa után nyilatkozva kifejtette, hogy a sajtó folyamatos nyomása is hozzájárult a VAR túlhasználatához. Rosetti szerint az újságírók és a szurkolók korábban rendre számonkérték a beavatkozások elmaradását, azt firtatva, mit csinálnak a videóbírók, és miért nem avatkoznak közbe gyakrabban. Ez a külső kényszer is abba az irányba tolta el a rendszert, hogy ma már a túlzott pedantériával kell megküzdeniük a játékvezetőknek, amit a jövőben korrigálni szeretnének.
Szédületes aranyérem: győzött a magyar 4x100-as váltó az Eb-n, két arany is összejött csütörtök este
200 méter után csak hatodik volt a magyar váltó, Németh Nándor és Milák Kristóf viszont ritkán látható hajrát produkáltak, és egyetlen karcsapás döntött a magyar...
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







